Magyar gárdaláz*
Nyugat-Európában a futballhuligánok fölös energiáikat úgy szokták levezetni, hogy kedvenceik mérkőzései után vagy előtt, mint valamikor a párbajozók, kihívják egymást egy jó kis csoportos bunyóra. A helyszíneket, lévén komolyan tartaniuk kell az arrafelé korántsem kukoricázó zsaruktól, általában valahol lakott területen kívülre választják meg. Aztán jöhet a hirig, üsd, vágd nem apád, hogy végül véget vetvén a „zenének“, hazamenjenek a legények – csordástul, ha úgy tetszik, gárdástul…
Nahát, talán ekként kellene lerendezni Magyarországon is az ún. gárdaügyeket, vagyis a gárdalázat. Természetesen a Magyar Gárdáról van szó, amely hetek óta borzolja az uborkaszezonban egyébként is eléggé kiéhezett sajtót. (Így megy ez, elvégre nem lehet kormányfő odaát is Róbert Fico, aki önmagában is kitesz egy gárdányi eszelőst, ha már foglalkoztatni kell a média robotosait. No és Csáky Pál sem ott pártelnökösködik…)
Szóval a Magyar Gárda, az már marha komoly probléma. Holott, ha jobban belegondolunk, miről is van szó voltaképpen? Többek között, persze, tulajdonképpen arról, hogy a magyar labdarúgás, mint olyan, olyannyira a mélyben leledzik, amennyire a földkéreg legmélyebb bugyrait kedvelő bányabéka sem képes lejutni. Következésképpen alig akad gárdányi drukker a nemzeti bajnokságban vegetáló focicsapatok környékén. Kivéve talán a Fradikát, de az ő kemény magjuk most sokkal inkább a játékosok és a csapatvezetés megverésére összpontosít, mintsem hogy stratégiai alapon keressen egy-egy hasonszőrű bandát. Verekedés, azaz a fölös ifjúi energiák levezetése céljából.
Ebben a helyzetben aztán egyértelmű volt, hogy valami pihent agyú félművelt akarnok fejében előbb-utóbb megszületik például a Magyar Gárda ideája. Amint meg is született, s mivel igencsak snassz dolog lett volna a magyar emberre eleve jellemző nemzeti elhivatottság, nekibuzdultság híján prezentálni a vonatkozó tanokat, természetesen a nemzet megmentése lett a szimbolikus zászlajára tűzve. És persze azért is, mert a vezírnek, Vona Gábornak, nyilván egy égi jelenést követően, az a benyomása támadt, hogy nincsen már hová hátrálnia. Meg a magyarnak – általában. Az oláhok meg a tótok általi szorongatottság miatt… Hogyne!
Itt tartunk jelenleg. No és még annyi mindehhez, hogy minden számottevő magyarországi politikai grupp megnyilatkozott már Magyar Gárda-ügyben. Politikai vércsoportok szerinti megoszlásban dől(t) szóvivőikből, ügyeletes megmondóikból a rizsa – a semmiről.
Hogy mit kezdenek majd a határon túli magyarok a Magyar Gárdával? Hát ez vélhetően attól függ, mennyire lesz politikusaiknak általában beszédkényszere, s persze attól is, hogy a majdani fekete egyenruhás, „Szebb jövő“-vel, csábító, tehát egyértelműen a fasiszta, nyilas hagyományokkal kokettáló banda befogad-e soraiba nem magyar állampolgárságú magyarokat.
Aztán már csak a leendő balhék helyszínét kell megválasztani.
Barak László
*Az írás az Új Szó hétfői számában is megjelent.
