Bajcsra költöztették a komáromi romákat

Vojtech Mészáros múlt héten elköltöztette Komáromból az utolsó olyan roma családot is, amely korábban az általa megvásárolt városi bérházak egyikében lakott. A mintegy 40 személyt Bajcs Farkasd nevű majorjában helyezte el.


Még 2005-ben Mészáros azzal a feltétellel jutott hozzá jutányos áron 61 városi lakáshoz, hogy onnan a település határán kívülre költözteti a lakókat – szinte kizárólag lakbérhátralékos romákról volt szó. A most elköltöztetett személyek korábban a Nagysor út 467/2 számú bérházban laktak, de annyira leélték a nyolclakásos ingatlant, hogy azt 2006 januárjában a statikus életveszélyesnek nyilvánította és ki kellett onnan költöztetni a lakókat. Mészáros több ideiglenes lakás biztosított számukra, de valamennyi a város kataszterében volt. Időközben Mészáros a többi megvásárolt lakóházból sorra kiköltöztette a bérlőket, már csak a Nagysor útiak maradtak.

Ők elunva a többszöri ideiglenes elhelyezést, szeptember derekán visszaköltöztek egykori lakóhelyükre, az akkor már üresen álló telekre és sátrakban, ponyvákból, kartonpapírokból összeeszkábált viskókban húzták meg magukat. Egyszer a Klapka-térre ki kivonultak tüntetni, azt követelve, hogy vagy a város, vagy Mészáron adjon már végre nekik rendes lakást. A város vezetése arra hivatkozva, hogy a szerződés értelmében kizárólag Mészáros kötelessége fedelet biztosítani ezeknek a romáknak, elutasította követelésüket. Mészáros viszont azzal érvelt, hogy az által a várostól megvásárolt ingatlan összedőlt és legalább részben a városra akarta hárítani a romák elhelyezésének problémáját. Szeptember végén tehát úgy tűnt, hosszú „sátorozásra” kell berendezkedniük a romáknak, ám végül Mészáros mégis tartotta magát a szerződésben foglaltakhoz, és múlt héten a komáromi járásbeli Bajcs község Fardkasd nevű majorjában vett számukra házakat.

Ott jártunkkor a romák többsége elégedett volt, főleg azért, hogy már nem kell a fagypont körüli hidegben papírviskókban tengetni életüket. Ígérték, megbecsülik, amit kaptak, nem lesz semmi gond. Virág Ottó, Bajcs polgármestere már kevésbé örült a történteknek. Egyáltalán nem titkolta felháborodását. Azzal azonban tisztában van, hogy nem tehet semmit a kéretlen lakókkal szemben; ha a községházán nem veszik fel őket a lakossági nyilvántartásba, a hatályos törvények értelmében a járási rendőrparancsnokságon akkor is bejegyzik azokat. Az 1260 lélekszámú településen élők negyede roma származású, a most ide költöztetett 40 roma nem javít ezen az arányon…

(perec)