Ister-Granum Eurorégió: egészségturisztikai klaszter és Pilis- Garam Expo

2007. november 30. - 16:38 | Régió
Szerdán délután Esztergomban tanácskozott a párkányi és az esztergomi régiót tömörítő, több mint 100 települést magába fogaló Ister-Granum Eurorégió polgármesteri parlamentje.

A parlament döntött az eurorégiós térségi projektek besorolásáról, a 2008-ban benyújtandó közös pályázatokról,valamint nem utolsó sorban arról, hogy ezentúl mi számít majd az Ister-Granum Eurorégió kiemelt rendezvényének. Két, függőben maradt tervről is határozatot hoztak: a Pilis-Garam Expóról – ez egy rendszeres vásár lesz az eurorégió vállakozóinak, ahol termékbemutatókat, szakmai programokat is tartanak majd - felváltva a szlovákiai Zselízen és a magyarországi Piliscsabán. Továbbá kialakítják az Ister-Granum egészségturisztikai klaszterét is. A klaszter minden olyan gyógy- és termálfürdőt, valamint pihenőközpontot felvonultat, amely a a szlovák és a magyar oldalon megtalálható. Tehát a klaszternek saját irodája lesz, s a szolgáltatásokat is közösen kínálják fel. A klaszternek saját internetes portálja és kiadványai lesznek – jelentette ki Ocskay Gyula, az Ister-Granum Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezetője.

Mi lesz kiemelt rendezvény?

A tegnapelőtti döntés szerint az eurorégió kiemelt rendezvényének a jövőben csak olyan program, fesztivál számít, amely legalább három éves múlttal rendelkezik, három év alatt legalább 30 fellépőt vonultat fel, és ugyanennyi idő alatt legalább 2000 látogatója van. Vonzáskörzetének pedig legalább akkorának kell lennie, mint az eurorégión belüli egyes kistérségek vonzáskörzete.

Ki mibe fizet?

Az eurorégió közgyűlése azt is megszabta, hogy az Ister-Granumon belüli közös projektekhez anyagilag milyen mértékben járulnak hozzá az önkormányzatok. Eszerint tehát ha egy település kistérségi szinten közvetlenül nem érintett egy-egy adott fejlesztésben, akkor nem kell pénzzel beszállnia a vonatkozó projektbe – kivételt képeznek a kiemelt pályázatok. A tervek szerint az Ister-Granum Eurorégió hamarosan bekapcsolódik az Európai Területi Együttműködési Programba - EGTC - ez pedig azt jelenti, hogy például céget alapíthat és vállalkozhat is.

Pénz a szlovák-magyar határra

2007 és 2013 között a magyar-szlovák határszakaszon megvalósuló, határon átnyúló fejlesztésekre 216 millió euró (azaz mintegy 55,2 milliárd forint, tehát mintegy 7,3 milliárd korona) áll rendelkezésre. Ebből az Ister-Granum Eurorégió - megfelelően előkészített pályázatokkal – 25-30 millió eurót tudna elnyerni. Az Európai Területi Együttműködés operatív program magyar-szlovák támogatási keretén túl számos egyéb pályázati lehetőség forrásai is rendelkezésre állnak.

December huszadikán közös határnyitó buli Párkányban

Egy nappal a schengeni határnyitás előtt Párkányban és Esztergomban nagyszabású, közös ünnepségsorozat lesz – tájékoztatta a résztvevőket az ülést vezető Meggyes Tamás, esztergomi polgármester. Bár a programot még csak most állítják össze, de az már biztos, hogy lesz egy közös, ünnepi önkormányzati ülés a párkányi városházán, aztán a Mária Valéria hídon közösen búcsúznak el a vám- és pénzügyőrök, s lesznek koncertek és tűzijáték. Hajnali 0 óra 0 perctől pedig megszűnik a határ Párkány és Esztergom között.

csernak vilmos