Magányosok karácsonya

2007. december 13. - 21:24 | Régió
IZSAP – A Nagymegyerhez tartozó település könyvtárhelyiségében ma délután rendezték meg a rokkantak és magányosok hagyományos karácsonyát.
A találkozón megjelent Rudický László polgármester, Bíróczi István és Szabó András katolikus, illetve református esperes, verses-zenés összeállítás előadásával közreműködtek a kereskedelmi akadémia és gimnázium diákjai, valamint a Bartók Béla alapiskola tanulói.

Belucz Ida, a rendezvény kezdeményezője és éppen tizenötödik éve lelkes szervezője, jó vendéglátóként nemcsak frissítőkről gondoskodott, hanem, mint minden esztendőben, ajándékcsomagokról is, részben családja, részben két szponzor anyagi hozzájárulásával. Mint mondta, csak azt sajnálja, hogy nincs Izsapon egy tágasabb terem - nevezzük közösségi vagy faluháznak -, ahol méltó körülmények között tudná vendégül látni a mintegy húsz-harminc, zömében idős embert.

Rudický László beszédében szintén kitért erre a régi kérdésre, ugyanúgy számos más megoldást sürgető problémára, például az utak állapotára, az ugyancsak hiányzó szennyvízelveztő hálózatra, mellyel kapcsoltaban azonban már történtek lépések az önkormányzat részéről. Persze, több kell, s bár nem szeret ígérgetni, mint hangsúlyozta, igyekszik minden tőle telhetőt elkövetni, hogy az izsapiak ne érezzék közösségüket mostohagyereknek Nagymegyer árnyékában.

Természetesen nem ünneprontásként hangzottak-hatottak a polgármester szavai, éppen ellenkezőleg, ilyenképpen ünnepi hangulatban folytatódott tovább a találkozó.

-bár

Címkék: karácsony, rokkantak