Vitális Vitalita, avagy korszerű egészségügyi és szociális intézet a Csallóközben

2007. december 18. - 16:15 | Régió
LÉG -- Töretlenül fejlődik és korszerűsödik a Dunaszerdahelyi járásban levő kórház és szociális intézet, az egykori tüdőszanatórium, amelyet a Vitalita nonprofit szervezet működtet, méghozzá eredményesen.

Karácsonyi ajándékként adták át a felújított „A“ pavilont, ahol három osztály található. Ollé Vladimíra igazgatónő a vendégeknek és a Paraméternek bemutattta az idős, idült betegek átllagon felüli kórtermeit, továbbá a természetes gyógymódok alkalmazásának és a rehabilitációs kezelések részlegétmvalamint a idősek ellátását végző osztályt. Összesen 102 betegágy áll az intézet rendelkezésére.

Az átalakítást és a korszerűsítést idén áprilisban kezdték el, 84 millió korona ráfordítással. Ebből 55 milliót uniós forrásokból szereztek, 19 milliót pedig a fenntartó teremtett elő, tízmilliót pedig a költségvetésből álltak.

Az ünnepségre Ivan Valentovič egészségügyi minisztert várták, ám helyette Marián Janúšek, a regionális és építésügyi tárca vezetője jelent meg, aki mindent szépnek és jónak talált, diplomatikusan mosolygott és elhárított minden érdemi választ, a Fico-kabinet egészségügyi politikájával és a nem állami kórházak háttérbe szorításával kapcsolatos kérdésekre.

-elba

Címkék: kórházak