Maffialeszámolás: A pert ismét elnapolták

2008. január 24. - 11:31 | Régió
Ismét elhalasztotta a nagyszombati bíróság a Pápay-per folytatását. Ugyanis a kitűzött időpontra – amikor hat tanú kihallgatását tervezték – a védőügyvéd és a helyettese sem tudott megjelenni, mert ugyanakkor Pozsonyban is tárgyaláson kellett résztvennie.

Tavaly november 28-án is lett volna főtárgyalás, ekkor azonban R. Csaba és V. Richárd betegség miatt nem jelent meg. A Paraméter megkeresésére Jana Kondákorová, a nagyszombati bíróság szóvivője elmondta, hogy az illetékesek rövidesen kitűzik a tárgyalás új időpontját.

Szlovákia történetének legvéresebb bűcselekményét még 1999. március végén Dunaszerdahely egyik éttermében hajtották végre. A Pápay-bűnbanda tíz tagját két álarcos Kalasnyikov géppisztolyokkal, mintegy százhúsz lövéssel lemészárolta.

Hét személyt vádoltak meg a gyilkossággal kapcsolatban. Közülük hárman – az R. fivérek: Csaba és Szilárd, valalmint V. Richárd – már kiszabadultak a vizsgálati fogságból, az ugyancsak szabadlábon védekezett Sz. Árpád pedig közúti balesetben meghalt. Őket a mészárlás megszervezésével, fegyverek beszerzésével, bérgyilkosok felhajtásával, egy gyilkossági kísérlettel és egy magyarországi személy zsarolásával vádolják. Mindannyian ártatlannak vallják magukat. A feltételezett tettesek állítólag orosz akcentussal beszéltek, elmenekültek a színhelyéről. A gyilkosság felbujtójaként megnevezett S. Lajos pedig állítólag külföldön bujkál.

-elba,-y-f

Címkék: Pápay-per