Új karmester a somorjai tűzoltózenekar élén

2008. január 27. - 16:02 | Régió
SOMORJA – Kényszerű karmester-csere történt a 133 éves gazdag hagyományokra visszatekintő helyi tűzoltózenekar élén.

Janúsek Róbert, az eddigi karmester Magyarországra költözött, ezért a tagok kollégájukat, Fekete Bélát kérték fel erre a posztra, aki vadászkürtösként immár több évtizede a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának a tagja. A profi muzsikus igent mondott, így aztán ő lett az együttes művészeti vezetője és karmestere.

„Célom az eddigi értékek megőrzése mellett a fiatalítás és új, korszerű muzsikálás fokozatos kimunkálása. Számomra nincs szebb dolog a zenélésnél, függetlenül attól, hogy ezt hivatásos vagy amatőr alapon végezzük. Minden esetben lényeges a szakmai felkészültség és a szív, mert érzelmek nélkül aligha képzelhető el színvonalas produkció. A somorjai tűzoltózenekar több mint egy évszázada ennek a művészi igazságnak a jeles képviselője“ – nyilatkozta ünnepélyes beiktatása alkalmából Fekete Béla.

Elmondta azt is, hogy évente legalább húsz, köztük néhány külföldi fellépést tervez, fokozatosan megújuló repertoárral. A somorjai tűzoltózenekar immár csaknem másfél évszázada elmaradhatatlan és népszerű résztvevője a helyi, a környékbeli rendezvényeknek. Minden bizonnyal így lesz ezután is.

Balogh István
Címkék: tűzoltók, zenészek