Történelmi vetélkedő az 1848-as forradalomról

2008. március 27. - 17:16 | Régió
Nagymegyer. A városban működő Kereskedelmi Akadémia és Gimnázium, a helyi Csemadok-szervezet, valamint a városi könyvtár március 26-án rendezte azt a történelmi vetélkedőt, melyre meghívták az előbb említett tanintézmény testvériskolájának, a győri Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolájának tanulóit is.
Mindkét iskola két-két háromtagú csapatot nevezett, a vetélkedő az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc témakörében zajlott. A kérdéseket a nagymegyeri gimnázium tanára, Varga László állította össze, aki egyben a versenynek helyet adó könyvtárban a vetélkedőt is vezette. Több érdekes feladattal is meg kellett birkózniuk a középiskolásoknak, a győrieknek például fel kellett sorolni olyan, a forradalmi eseményeket, mely Nagymegyerrel kapcsolható össze, de ugyanez fordítva is érvényes volt, vagyis a szabadságharc győri eseményeiről a nagymegyerieknek kellett tudásukat bizonyítaniuk a Fitzel Sándor, Soóky Ágnes, Nagy Ernő és Hencz Magdolna történelemtanárok alkotta zsűri előtt. A nagymegyeriek remekül használták ki a „hazai pálya előnyeit”, mert a négyfordulós megmérettetésen végül az 1. és 2. helyen végeztek a gimnazisták, míg a 3. és 4. hely a győri szakközépiskolásoknak jutott. Az Ollári Hajnalka, Garai János, Petőcz Gyula alkotta győztes hazai csapat tagjai másodikos gimisek, igazán remekül teljesítettek, hiszen harmadikos iskolatársaikat utasították maguk mögé, amit az értékeléskor Varga László nyomatékosan ki is emelt. A csapatok a helyezésüket bizonyító oklevelek mellé különböző könyveket, kiadványokat kaptak, a versenyzőknek a díjakat Gútay László, a nagymegyeri művelődési otthon igazgatója adta át. A győzteseken kívül említsük meg a többiek nevét is, második helyen végeztek a nagymegyeri harmadikos gimisek, Herdics Gergely, Keszegh Péter és Duborszky Attila, míg harmadik lett a győri szakközépiskola Kiss Viktória, Heller Veronika és Németh Mónika alkotta csapata, a negyedik helyen szintén az utóbbi tanintézmény triója végzett, Major Viola, Matics Klaudia, Szép Andrea összetételben. Kovács Zoltán
Címkék: iskola, vetélkedő