Vegyünk nárciszt, mentsünk életet

2008. április 11. - 13:48 | Régió
A Rákellenes Liga immár 11. éve több társszervezettel karöltve tartja ma a Nárciszok napját, amellyel a daganatos betegségek mind gyakoribb előfordulására hívják fel a figyelmet. A Dunaszerdahelyi járásban a Csallóközi Népművelési Központ, a Vöröskereszt és a Jednota COOP Fogyasztási Szövetkezet is bekapcsolódik az adománygyűjtő akcióba.

Bartal Laura, a népművelési központ szakelőadója, s egyben a Nárcisz nap helyi koordinátora lapunknak elmondta, ők járási szinten 22 helyen biztosították a sárga kis virágfejeket ábrázoló kitűzőket. Több alap- és középiskola is bekapcsolódott, az előbbiek az iskolájuk területén, az utóbbiak az utcán, az emberek közt járva osztogatták a jelvényeket és a rákos megbetegedésekről szóló információs prospektusokat. Tavaly majdnem félmillió korona gyűlt össze a járásban, Laura nem titkolta, idén kicsit több bevételre számítanak: „Szeretnénk, ha a most befolyt összegből a dunaszerdahelyi kórház onkológiai osztálya is részesülne az adományból, ezzel is elősegítve, hogy több korszerű műszert, felszerelést vásárolhatnának, javulhatnának a betegek ellátásának feltételei is“ – mondta. A tavaly összegyűjtött, pontosan 450 ezer korona körüli összeg begyűjtését is hatalmas sikerként könyveli el, hiszen ez 100 ezer koronával jelent többet, mint egy évvel korábban. Hogy mennyi pénzt sikerül összeszedniük, az majd a jövő héten derül ki, ugyanis a Jednota üzletlánc boltjaiban a hétvégén is osztogatják majd a gyerekek a nárciszokat, majd egy öttagú bizottság számolja össze az egyes urnák tartalmát.

A regionális adatok drámaiak: csak a Dunaszerdahelyi járásban évente 400-500 új daganatos megbetegedést diagnosztizálnak. Ez a szám csak azokat a betegeket jelenti, akik orvoshoz is fordulnak. Ez a kampány is azt a célt szolgálja, hogy aki bármilyen rendellenességet, csomót fedez fel teste bármely részét, azonnal forduljon orvoshoz. Hiszen a korai felismerés sok esetben életet is menthet!

Undesser Tímea