Verekedés talán már nem lesz, de a sztrájkolók kitartanak

2008. április 15. - 15:10 | Régió

Felsőpatony. Továbbra is sztrájkolnak a helyi mezőgazdasági szövetkezet munkásai. Ott vannak a szövetkezet udvarának bejáratát eltorlaszoló munkagépek továbbra is, a tagság kemény magjával egyetemben, akik önkényesnek, jogtalannak, ezért elfogadhatatlannak tartják a szövetkezet új vezetőségét. Amint arról hétfőn már hírt adtunk, a munkások attól tartanak, hogy az új vezetőség külföldi cégnek adná el a szövetkezetet, aztán pedig, ugyancsak a tiltakozók feltételezése szerint, ki lesz rúgva a munkások nagy része. VIDEÓ

Tánczos László, szövetkezet volt elnöke jogi úton szeretné rendezni a kialakult helyzetet, ugyanis, azt, hogy a szövetkezeti tagok februárban hivatalos közgyűlésen alapszabályt módosítottak, vezetőséget és ellenőrző bizottságot választottak, amit a cégbíróság regisztrált, szerinte szabályellenesen írták fölül Polák Attila és társai márciusban. Ők viszont már hétfőn szerették volna átvenni Táncostól a szövetkezeti irodákat, az irányítással egyetemben. Ezt akadályozzák most a munkások a sztrájkkal és a traktorblokáddal.

„A tagok többsége írásban is fellebbezett a szerintük jogtalanul megtartott gyűlés ellen, én pedig a járásbírósághoz fordultam abban a reményben, hogy igazságot tesznek” – közölte a Paraméterrel Tánczos László, volt TSZ-elnök.

Polák Attila, az új TSZ-elnök – akit tegnap a munkások majdnem megvertek, amikor ki akarta tessékelni az újságírókat a mezőgazdasági udvarról – csütörtökön kíván felvilágosítást adni a sajtónak. Előzetesen annyit volt hajlandó elárulni, hogy az embereket szerinte valakik tudatosan félrevezették, hiszen az új vezetőség továbbra is működtetni akarja a céget. Mivel azonban egyelőre a volt vezetőség székel az irodákban, nem vehették át az irányítást.

A munkásoknak jelen pillanatban meggyőződésük, hogy Polák mögött dán befektetők állnak, nekik szeretné eladni a szövetkezetet, amint ez megtörtént e térségben más esetekben is.

A sztrájkoló munkások egyelőre kitartanak, szándékaik szerint egészen addig, amíg újra vissza nem áll a régi rend…

A Paraméter videófelvételén Tánczos László, volt elnök és Polák Károly, volt alelnök látható a TSZ-irodában. Az udvaron a bejáratot traktorjaikkal elálló munkások szólalnak meg.

-para-

Címkék: szövetkezet, sztrájk