Felhőtlen gyereknap égen és földön

2008. május 31. - 14:37 | Régió
Nagymegyer – Ekecs. Szikrázó napsütésben rendeztek május 30-án gyereknapot a két szomszédos csallóközi településen.

A nagymegyeri óvodások és alapiskolások a helyi Corvin Mátyás Hévízfürdőben töltötték a péntek délelőttöt, mintegy ezer gyerek jött el a termálfürdő és az iskolai intézmények által közösen rendezett akcióra, az idegenforgalmi létesítmény jóvoltából már a bejáratnál tízórait és üdítőt kaptak egy nyuszinak és csirkének öltözött állatfigurától az ünneplő nebulók. Különböző ügyességi versenyeken lehetett édességeket szerezni, a gyerekek nagy örömmel kapcsolódtak be a kötélhúzásba, hulahoppozásba, zsákban futásba, ugrálókötelezésbe, szkanderezésbe, röplabdázásba, dekázásba, labdával való szlalomozásba vagy a lekvároskenyér-evésbe is.

Ki gondolná, hogy a számítógépes világban felnőtt lurkók között a fából készült gólyalábak arattak osztatlan sikert, szinte stafétabotként adták egymás kezébe nagyszüleink gyerekkori játékát, pedig majdnem tíz pár gólyalábat biztosítottak a szervezők.

Látványból sem volt hiány, a város tűzoltói egy karambolozott személyautót gyújtottak fel, és már indult is az akció, a helyszínre szirénázva kiérkező lánglovagok azonnal megkezdték az oltást, a gyereksereg örömében sikoltozva tapsolta meg a tűzoltókat, akik ezután hidraulikus ollókkal metélték szét az alig egy perc alatt eloltott autót. A gyerekek a tűzoltókocsiba is beülhettek, szirénázhattak, kipróbálhatták a légzőkészüléket, sisakot, fecskendőt.

Egy picivel odébb, az egyik medencében az izsapi búvárklub tagjai tartottak bemutatót, merülni is lehetett az oxigénpalackos „sellőkkel”. Közben a termálfürdő szabadtéri színpadán a helyi Kisvarázs együttes gyerekkoncertjét is meg lehetett nézni, vagy éppen a Holló Színpad előadásában a Micimackót.

Délután a Nagymegyerhez közeli Ekecs-Apácaszakállason is rendeztek gyereknapot, a Laposnak nevezett parkos területen 16 órától indult el a műsor. Gumiasztal, óriáscsúszda, sétakocsikázás is volt a kínálatban, miközben író-olvasó találkozó zajlott három tollforgatóval is. Ezalatt a katlanokban rotyogott a gulyás és a pacalpörkölt, triciklis fagyis kínálta portékáját, az ekecs-apácaszakállasi gyerekek ingyenes palacsintát és üdítőt is kaptak az önkormányzattól. Bemutatkozott a Nagymegyeri Szabadidőközpont egyik moderntánccsoportja is. Nagyon látványosnak bizonyult a még csak 14 éves Szipőcs József labdazsonglőr bemutatója, megtapasztalhatta mindenki, hogy például lehet akár sarokkal vagy sípcsonttal is dekázni. Az ősi magyar harcművészet, a baranta bemutatója után este tábortűz, szalonnasütés várt a gyereknapi akció részvevőire.

Kovács Zoltán

Címkék: gyermeknap