Okleveles pártalapítók
1997 tavaszán vált egyértelművé, hogy a Mečiar–Slota–Lupták-trió alkotta kormánykoalíció megváltoztatja a választási törvényt, ami a magyar pártok esetleges koalíciója számára az elérhetetlen 15 százalékos parlamenti küszöböt jelentett volna. (Az ominózus törvényt azután 1998. május 21-én fogadta el a parlament.) Ellenlépésként a legegyszerűbb megoldást az egy pártba való tömörülés jelentette. A feladat nem tűnt egyszerűnek, hiszen a három magyar párt között nem volt éppenséggel felhőtlen viszony.
Az egyesülési folyamatot Dunaszerdahelyen Világi Oszkár, Barak László és Mészáros Lajos kezdeményezte az Együttélés p. m. helyi vezetőivel együtt, majd csatlakoztam én is hozzájuk Komáromból, mint az MPP járási elnöke. Eközben szembe kellett szegülnünk az MPP országos vezetősége jelentős részével (A. Nagy Lászlóval az élen), akik nem nézték jó szemmel ez irányú ügyködésünket.
Komáromban kezdtük meg a partnerek puhítását, elsőként Bölcs József, az Együttélés járási elnöke, majd Kiss Mihály (Csemadok) hajlott az egyesülés felé. Két heti rendszerességgel összejöveteleket tartott a komáromi MPP és az Együttélés Nagykeszin, ahol a járási alapszervezetek elnökeit győztük meg a lépés szükségességéről.
Eközben Dunaszerdahelyen Barakék megfogalmazták a „Vészhelyzetben egységet” memorandumot, amelyet egyre többen írtak alá. A koalíció megkötésének legnagyobb gátja mindvégig az MKDM volt (Nagy Géza járási elnökkel az élen), ugyanis Bugár Béla utasítására tiltva volt annak aláírása. Végül a nagykeszi találkozókon megfogalmazott felhívások és a közvélemény nyomására (Csemadok, Értelmiségi Fórum, amelyeket folyamatosan mobilizáltunk) beadták a derekukat.
Az országban elsőként 1997. október 14-én sikerült koalíciós szerződést kötni az MKDM, Együttélés és az MPP komáromi járási elnökeinek, amely szerződés teljes szövegét megjelentettük a Komáromi Lapok 2007. nov. 7-i számában. Az MKP megalakulásának 10. évfordulóján emléklapot Nagy Géza (MKDM), Horváth Lajos (MPP), Szakáll Imre (Együttélés) és Mácza Mihály (Együttélés) kaptak,
akik inkább csak résztvevői és külső szemlélői voltak az akkori eseményeknek.
A sors iróniája, hogy Berényi József a nagykeszi hárompárti járási találkozókon nem vett részt. Óvatosan kivárt, s csak a leg-utolsó összejövetelnek a végére futott be, mintegy tájékozódni, hogy végül is megköttetett-e a szerződés vagy sem. A „vészhelyzetben egységet” memorandum aláírásától pedig – amelyben a három párt koalícióját sürgettük – mereven elzárkózott. Most ő osztotta az emléklapokat!
Ezt az emléklapot csak a történelmi hűség kedvéért jegyeztem le, korántsem azért, mert sérelmezném az oklevél elmaradását. Hiánya, gondolom, barátaimnak sem okoz gondot.
Bödők Zsigmond