V. Richárd szabadlábon védekezik

2008. június 6. - 17:04 | Régió
DUNASZERDAHELY – A dunaszerdahelyi járásbíróság döntése értelmében V. Richárdot, akit többek között a 1999. március végi Fontána étteremben történt maffialeszámolással kapcsolatban is vádolnak, 65 órás előzetes letartóztatása után szabadlábra helyezték. Zsarolás és rablás vádja miatt kérvényezték az vizsgálati fogságba helyezését.

Három nappal ezelőtt előzetesen letartóztatták V. Richárdot Dunaszerdahelyen. A hírt portálunknak Both Péter, járási rendőrkapitány erősítette meg. A vád alapján rablással, zsarolással, betöréssel gyanúsítható, A bíró azonban úgy döntött, nem indokolt, hogy V. Richárdot vizsgálati fogságba helyezzék.

V. Richard egy másik ügyét is tárgyalta a bíróság, még márciusban. Akkor lopásbeli bűnrészességgel vádolták, és az egyik ellene valló tanút kommandósok kísérték a tárgyalóterembe.

Szlovákia történetének legvéresebb alvilági leszámolását még 1999. március végén Dunaszerdahely egyik éttermében hajtották végre. A Pápay-bűnbanda tíz tagját két álarcos támadó, Kalasnyikov géppisztolyokkal, mintegy százhúsz lövéssel lemészárolta. A feltételezett tettesek állítólag orosz akcentussal beszéltek, elmenekültek a színhelyéről.

Hét személyt vádoltak meg a gyilkossággal kapcsolatban. Közülük hárman – az R. fivérek: Csaba és Szilárd, valalmint V. Richárd – már kiszabadultak a vizsgálati fogságból. Ugyancsak szabadlábon védekezett Sz. Árpád is, aki közúti balesetben meghalt. Őket a mészárlás megszervezésével, fegyverek beszerzésével, bérgyilkosok megbízásával, egy gyilkossági kísérlettel és egy magyarországi személy zsarolásával vádolják. Mindannyian ártatlannak vallják magukat. A gyilkosság felbujtójaként megnevezett S. Lajos feltehetően külföldön bujkál.

-para-