Határrégiók együttműködéséről

2008. június 17. - 17:48 | Régió
SOMORJA – A szlovák-magyar határtérség társadalmi-gazdasági vizsgálatának alapkutatási eredményeit mutatták be szerdán a Fórum Kisebbségkutató Intézetben megtartott egész napos nemzetközi konferencián.

Heizer Antal, a Magyar Köztársaság szlovákiai nagykövete megnyitóbeszédében hangsúlyozta: a tudomány hangja ma még nem elég erős, pedig a kutató szakemberek mindkét érintett országban a pozitív politikai törekvéseket segítik munkájukkal.

A tanácskozás alapjául szolgáló projektet Lados Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetének igazgatója mutatta be. Elmondta, hogy a szakmai csoport célja a 679 kilométeres karakteresen elváló határszakaszok, illetve a mindennapi élet határon átnyúló mozgásainak vizsgálata volt, 2000 fő kérdőíves megkérdezése alapján.

A közép-európai programtér területfejleszési alakulásáról, továbbá a szlovák-magyar határrégiók sajátosságairól Rechnitzer János egyetemi tanár, tudományos tanácsadó beszélt előadásában. Leszögezte: a magyar fejlesztéspolitikában nincs jelen a határrégió fejlesztése, pedig nagy szükség van a meglévő határ menti együttműködési keretek szélesítésére. A neves szakember véleménye szerint egy speciális „határprogram“ és együttműködési tér maga a Duna folyó lehet, mint az ország dinamizáló tengelye.

A további előadások az önkormányzati és intézményesített együttműködésről, a (köz)szolgáltatások határon átnyúló használatáról, a bevásárlóturizmusról, a szlovákiai és magyarországi helyi szervezetek aktivitásairól szóltak.

A szlovákiai előadók között Katarína Mihalová (SZK Építésügyi és Területfejlesztési Minisztérium) a Magyar-Szlovák-Ukrán Szomszédsági Program eredményeit ismertette, Lampl Zsuzsanna szociológus az ingázó munkavállalás összefüggéseiről értekezett, Lelkes Gábor területfejlesztési tanácsadó Szlovákia területfejlesztési intézetrendszerét mutatta be.

Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója a Paraméter érdeklődésére a következőképpen összegezte a nap történéseit: „Mai tanácskozásunkkal a határtérség fejlődéséhez, a folyamatok alaposabb feltárásához szerettünk volna hozzájárulni saját eszközeinkkel. Munkánk ezzel nem zárult le, eddigi vizsgálati témáinkat tovább kívánjuk követni, hogy ismereteinkkel az integráció mélyülését tudjuk szolgálni.“  A tanácskozás résztvevőit Domsitz Károly Somorja polgármestere köszöntötte.

(lelkes)