Barátunk és védelmezőnk

2008. július 8. - 23:26 | Régió
NAGYABONY - Örömteli érzés, ha az embernek kutyája van. Ez a négylábú a barátunk, társunk és védelmezőnk is egyben. A végsőkig hűséges hozzánk.

A jó kapcsolat azonban csak akkor lehetséges vele, ha megtanulunk érteni a nyelvén. Így jellemezte az ebekhez való viszonyát Rudolf Matejčík, a nagyabonyi kutyakiképző központ tulajdonosa.  Ő gyermekkora óta csodálja és szereti a kutyákat, amelyek ezt a szeretetet jócskán kiérdemlik, hiszen bizonyos esetekben gyógyítani is tudnak. Csicsay Csabával, valamint Bíró Ágnessel, a Mentális Sérülteket Segítő Társulás dunaszerdahelyi alapszervezete munkatársával karöltve egy kutyabemutatót szervezett értelmi fogyatékosok számára. A pozsonyi rendőrség kynologusai készséggel vettek részt ezen a szombati akción. A jól kiképzett rendőrkutyák elnyerték az érdeklődők tetszését. A mentálisan sérülteket családtagjaik, barátaik kísérték el az akcióra, ahol a kutyabemutatók mellett egyéb érdekességek is szórakoztatták a résztvevőket. Így a dióspatonyi JU-JUTSU Karateklub, de láthattak lovakat, lovagolhattak is. Rudolf Matejčík örömét fejezte ki e szép rendezvény kapcsán és egyúttal köszöni minden szponzor segítségét.

(kmeť)

Címkék: kutyakiképzés