Csallóközi természetjárók a Duklánál

2008. augusztus 19. - 16:34 | Régió
A turisztikai kubok, természetjárók éves tevékenységének hagyományos kicsúcsosodását Szlovákiában is az országos találkozók jelentik. Az elmúlt hónapban hazánk északkeleti részén, az Alacsony-Beskydekben zajlott a felnőttek 55., az ifjú turisták 39. találkozója, melyen ezúttal is ott voltak a csallóköziek.

A kelet-szlovákiai helyszínre két autóbusz szállította térségünk képviselőit. Bertalan László és Bódis György irányításával tizenhárom bakai fiatal vett részt a rendezvényen. A vezetőket két szülő is segítette a túrákon. Az egyházgellei természetbarátokat, ők tizenegyen voltak, Majer Mária felügyelte. Alakulatukat a dunaszerdahelyi Slávia turistaklub két tagja egészítette ki. A Dunaszerdahelyi járás reprezentánsainak zömét a nagymegyeri Csigák nevet viselő turistaklub tagjai alkották. Idősebb és ifjabb Ollé Sándor vezetésével ugyanis huszonnégyen neveztek a természetkedvelők „randevújára.” A nagymegyeriek és az egyházgelleiek a városka szabadtéri színpada mellett elterülő futballpályán ütötték fel sátraikat. A bakaiak „főhadiszállását” pedig az egyik helybeli alapiskola udvarában jelölték ki a figyelmes szervezők. Ők ugyanis arra számítottak, hogy rossz idő esetén a gyerekek a tornateremben találnak menedéket.

„Reggel, amikor elhagytuk községünket, még a napocska cirógatta arcunkat. Út közben változott az időjárás. Svidníkben már záporeső fogadott bennünket. Vezetőnk, Bertalan László ugyan megegyezett a rendezőkkel, hogy az első éjszakát az iskola falai közt töltjük, ám időközben felszáradt az udvar. Mi pedig nekiveselkedtünk, sátrat állítottunk, a szabad ég alatt aludtunk. Megjegyzem, mi sátorozni indultunk, ezért társaimmal együtt a csillagszállóra voksoltunk”
– adta közre az érkezéshez fűződő élményeit Derzsi Eleonóra, a bakai alapiskola nyolcadik osztályos tanulója. Megtudtuk, másnap már gyönyörű időben vágtak neki az első, tizennégy kilométeres gyalogtúrájuknak. Ezekből egyébként hatot terveztek be számukra a rendezők. „Kurimka és Makovica érintésével jutottunk el Čierna horára, mely 667 méter magas. Út közben megnéztük a Szent Flórián-emlékművet. Čierna horáról, ahol megpihentünk, gyönyörű kilátás nyílt a környékre. Visszatérve szálláshelyünkre egyértelművé vált, a síksághoz edződött lábizmainkat megviselte a hegyi menetelés” – fűzte tovább az emlékezés szálait Nórika.„Nagyon vártuk a következő napot, ugyanis a rendezők éppen szerdára időzítették a Duklai-emlékmű, valamint a harctéri szabadtéri múzeum megtekintését. Természetesen mindezt gyalogtúrával fűszerezve. A történelemórákon szerzett ismereteinket most a gyakorlatban bővíthettük. Hiszen közvetlen közelről szemléltük a korabeli harci eszközöket: tankokat, bombázókat, ágyúkat, aknavetőket, lőfegyvereket. Megtekintettük a harcokban elesett katonák tiszteletére épített emlékművet. A folytatásban 15 kilométeres gyalogtúrát abszolváltunk, majd autóbusszal haladtunk keresztül a Halál-völgyén. Az út mellett tankokat, tankcsapdákat láttunk. Nem tagadom, a látvány megmozgatta fantáziámat. Eddig csupán a filmekben láttam ehhez hasonló helyszíneket. Ezen a napon tudatosítottam valójában, milyen jó békében élni” – ecsetelte élményeit, érzéseit a gimnazista Bódis Gergely. A két csallóközi természetjáró a régió nevezetes fatemplomairól is szívesen beszélt. „Miroľa, a hegyekben rejtőző település, ugyan a második világháborúban komoly károkat szenvedett, ám a pusztítás, szerencsére, elkerülte az 1770-ben épült fatemplomot. Az építmény nem csupán küllemével különleges, Az érdekes kivitelezésű, értékes oltár, a fából készült szobrok, ikonok, a több évszázaddal ezelőtt élt mesterek magas szintű kézügyességéről tanúskodnak” – elevenítette fel benyomásait Gergely. Vonzó kísérőműsorok kinálatából választhattak az egyhetes találkozó résztvevői. „Két alkalommal diszkóztunk, a megnyitón és a táborzárón színvonalas kulturális műsorral kedveskedtek a hazaiak. A szíves vendéglátással, ellátással, a higiéniai feltételekkel is elégedettek voltunk. Szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadott bennünket. Temérdek élménnyel gazdagodva tértünk haza– zárta élménybeszámolóját Derzsi Nóra.

A csallóköziek már a folytatást tervezik. Egyébként jövőre jóval közelebb, Senica környékén (Sobotište) zajlik az országos találkozójuk.

Sárkány Imre, ágh