Fehér Csabát meggyanúsították

2008. szeptember 2. - 18:33 | Régió
NYITRA/KOMÁROM – A Nyitra megyei közgyűlés többségi szavazattal az elmúlt héten úgy döntött, hogy több gyanús eset miatt feljelenti Fehér Csabát, a Duna Mente Múzeum tavaly elbocsátott igazgatóját.

Ignác Púchovský megyei főellenőr szerint a Duna Mente Múzeum 2005. január 1-je és 2007. november 9-e között olyan szerződéseket kötött külső munkatársakkal, amelyek alapján nagy összegű honoráriumokat fizetett ki, viszont a kinnlevőségei behajtására nem fordított elég figyelmet.

A múzeumhoz tartozó ingatlanok használói által ki nem fizetett bérleti díjak összege 2005-ben megközelítette a 135 ezret, 2006-ban túllépte a 262 ezret, 2007-ben pedig több mint 337 ezer korona volt. Történt mindez annak ellenére, hogy az intézmény folyamatosan jogi tanácsadókat fizetett: 2005. december 28-án egy jogász 39 500 koronát és még ugyanazon a napon 41 800 koronát számlázott ki a megyei önkormányzat információs kézikönyvének kiadása kapcsán nyújtott tanácsadásért - pontosan kétszer tizenhárom órányi munkáért. 2006-ban havi húsz óra tanácsadásért 20 ezer koronát, 2007-ben pedig tíz óráért 25 ezret kapott két másik jogász, anélkül, hogy a múzeum könyvelésében nyoma lenne, milyen ügyekben volt szó tanácsadásról. Nemcsak néhány jogász, hanem egy közgazdász is jól keresett a komáromi múzeumban. Az ellenőrök jelentése kitér a múzeum könyvelésének és a szolgálati utak nyilvántartásának hiányosságaira is. Az ellenőrök kifogásolták a múzeum két alkalmazottjának kifizetett végkielégítés összegét is.

Hortai Éva, az MKP egyik megyei képviselője kérte, hogy a gyanúba kevert volt igazgatónak adjanak lehetőséget a főellenőr jelentésével kapcsolatos véleményének és kifogásainak az előterjesztésére, ám javaslatát a szlovák koalíciós többség leszavazta.

„Nevetséges és elszomorító is ez az ügy, a döntést erősen politikai indíttatásúnak tartom” – nyilatkozta az Új Szónak Fehér Csaba. Kifogásolja, hogy nem mondhatta el a képviselő-testület előtt a véleményét. Elutasítja a megyei főellenőr jelentésében szereplő pontokat. Annyit ismert el, hogy a számlák és az elszámolások hiányosak lehettek. „Itt-ott valóban hiányzik egy aláírás. Gondolom, minden intézményben vannak ilyen hiányosságok. Máshol is találtak ilyen hibákat, mégsem tettek büntetőjogi feljelentést” – érvelt Fehér. „Ez és a mostani eljárás is arra utal, hogy az ellenőrzés és az egész akció nem elsősorban a valódi helyzet megállapítására irányul, hanem utólag keres indokokat és érveket a leváltásra” – hangsúlyozta. Emlékeztetett arra is, hogy a menesztésekor a brüsszeli Never Again kiállítást hozták fel az egyik legfőbb érvként múzeumigazgatói tevékenysége ellen.

A főellenőri jelentést az 52 fős közgyűlés 44 jelenlévő képviselője közül 33-an szavazták meg. Az MKP-frakció ellenezte.

(kor)

Címkék: gyanúsított, múzeum