Rombolhatnak a nacionalisták

2008. október 21. - 23:59 | Régió
Három évvel ezelőtt került a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet élére Krasztev Péter, a neves kultúrantropológus, irodalomtörténész, műfordító és szerkesztő. Az igazgatót eddigi tapasztalatairól, jelenlegi közérzetéről és terveiről kérdeztük.

O Igazgató úr, milyen célokkal vetted át ezt a posztot?

- Nem a múltbeli sérelmek, hanem a mindenkori kapcsolódások, elsődlegesen a határok légiesedése, a közös uniós keret, Közép-Európa kultúráinak azonosságai és a nemzeti kultúrák sajátosságai okán szántam szélesebb szerepet az intézetnek. Az első perctől arra törekedtem, hogy az intézet kapui ne csak jelképesen, hanem valójában is minél tovább nyitva legyenek. Hiszek a civil, emberközi kapcsolatok kultúrákat közelítő és közvetítő mindenhatóságában, ezért olyan intéményt kívántam építeni tovább Pozsonyban, amelynek küszöbét a közlekedés egyetlen útja, ösvénye sem kerüli meg. Mindent közösen, helyi partnerekkel igyekeztem megvalósítani.

O Mennyi vált valóra mindebből?

- Amikor Budapestről Pozsonyba kerültem, az intézet kulcsra volt zárva, csöngetni kellett. Került, amibe került, ki kellett nyitni, át kellett építeni; most reggel tíztől este nyolcig nyitva van. Meg lehet inni egy kávét, egy fröccsöt. Szlovák és szlovákiai magyar partnereimmel számos színvonalas rendezvényt tartottunk Pozsonyban, Kassán, Zsolnán, Komáromban és máshol. Számomra az a legfontosabb, hogy a pozsonyi magyar intézet bekerüljön a szlovák kulturális hétköznapokba. Lehetőleg minél több helyre, minden szinten. A civil szervezetektől a Nemzeti Galériáig. A legnagyobb siker nekünk mindig az, amikor szlovákok és magyarok hoznak létre valamit közösen. Koncert, felolvasás, színház, a Visegrádi Szalon című sorozatunk, amelyben a négy ország közös gondjairól vitáztak neves szakértők és természetesen a közönség. Nekem nem az a dolgom, hogy sok pénzért kihozzak egy nagy produkciót Magyarországról, hanem hogy rávegyem az itteni Operaházat: hívjon meg valamit, vegyen részt közös projektekben, cseréljenek. Megcsináltuk ugyanezt a Győri és Pozsonyi Balettel; leültek, tárgyaltak és elkezdték csereberélni a produkciókat. S ha már valamiféle mérlegvonásnál tartunk, okvetlenül meg kell említenem a tavalyi Trianon-vitaestünket.

O Milyen volt a fogadtatása?

- A vita apropóját az adta, hogy a Kalligram kiadónál megjelent szlovákul Romsics Ignác Trianon című könyve, mely egy hónap alatt két kiadást ért meg. Beszélgetőpartnerei Robert Pejsa történész, a Prágai Károly Egyetem tanára, valamint Dušan Kováč történész, a Szlovák Tudományos Akadémia alelnöke és Rudolf Chmel irodalomtörténész, a szlovák--magyar politikai és kulturális kapcsolatok egyik legfelkészültebb szakértője volt. A vitavezetői tisztet Milan Zemko történész látta el. Sokunk számára az volt az izgalmas kérdés, hogy vajon a 21. század elején lehet-e már úgy beszélni Trianonról, hogy ne sértsünk vele másokat, ne szaggassunk föl sebeket és még csak indulatokat se kavarjunk. A felfokozott érdeklődést látva, feltehetően nagyon nehezen. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ha átengedjük a Trianon-trauma tematizálását nosztalgikus műkedvelőknek, a politikai mellékszereplőknek és az utcai harcosoknak, akkor le kell mondanunk a mindenki számára elfogadható közbeszéd elfogadtatásáról, a megbékélésről. Azon a februári kora estén rogyásig megtelt az intézet, még az alsó termet is ki kellett nyitnunk, ahol ugyancsak nagyon sokan kivetítőn követték a vitát. Ott voltak a radikálisok is amúgy. Mindenki elmondta a magáét, utána ittak egy pohárral, és hazamentek. Nem volt verekedős a hangulat. S azt hiszem, azóta nagyon sokan, szlovákok, magyarok, csehek és mások sokkal árnyaltabban vélekednek Trianonról.

O Miként emlékezel a további rendezvényeitekre?

- El kell mondanom, hogy rendezvények kapcsán Kassa számunkra is az egyik legfontosabb szellemi központ. Ott legutóbb falfirkászokat sikerült megnyernünk értelmes munkára. Az illetékesek engedélyével és magyarországi kollégáikkal együttműködve befestettek egy villamost, s a rajzaikkal díszített jármű hetekig közlekedett a városban, nagy feltűnést keltve. Néhány napja közös szlovák--magyar irodalmi est vendégei és közreműködői voltunk. Folytathatnám komáromi, dunaszerdahelyi, zsolnai és más rendezvényeinkkel. Nem tétlenkedünk, igyekszünk újabb ötletekkel színesíteni a munkánkat.

O Két éve új kormánya van Szlovákiának. Mennyiben változott azóta a Magyar Kulturális Intézet helyzete?

- Céljaink és munkánk szempontjából semmiben. Mi olyanokkal tudunk együttműködni, együttgondolkodni, akik nyitottak. Értelmiségiek, européerek, leginkább velük tartom a kapcsolatot. Szlovákiai szlovákok vagy magyarok, vagy bárkinek, akiknek szeretnénk megmutatni a magyar kultúrát – információt, képet adni Magyarországról. Ők a célközönség. Ez érvényes a magyar kisebbségre is. Jómagam leginkább azokkal tudok szót érteni, akik túllátnak a kisebbségi sorson. Alapjában véve tehát munkánkban nincs lényeges változás. Továbbra is tesszük a dolgunkat, partnereinnkel közösen.

O Érzékeled-e a társadalami légkör romlását Szlovákiában?

- Azt kell válaszolnom, hogy igen. Eddig is volt vagy tízszázaléknyi sötét, fasisztoid nacionalista. Velük nem kommunikálunk, ezeket kizárjuk. Ők tüntetnek Tiso mellett, ők vannak benne a magyarellenes gyűlöletbeszédben, sírrongálásokban, ők azok, akik elfelejtik a holokausztot és az első szlovák köztársaságot sírják vissza. Magyarországon is van ugyanennyi ilyen alak. Korábban ezek a társadalom perifériáján maradtak, nem nagyon mérgezték a légkört, a szlovák–magyar megbékélés bonyolult folyamatát. Mostanság besűrűsödött a helyzet. Főleg azért, mert egyes szlovák és magyar politikusok etnikai, nacionalista cinkelt kártyákkal játszanak, indulatokat szítanak, s mindez lecsorog a mindennapokba, az emberi kapcsolatokba, nyomasztó társadalmi légkört alakít ki s elhinti a bizalmatlanságot, amely különösen veszélyes, hiszen emberi és közösségi kapcsolatok, szomszédos országok kapcsolatai a bizalomra épülnek. Egyre inkább tartok attól, hogy amit magyarok és szlovákok szívós munkával, főleg az elmúlt években felépítettek, kiépítettek, azt a felelőtlen politikusok, valamint a Slovenská pospolitosť alakjai és más szlovák szélsőségesek, odaát pedig a Gój motorosok, a Magyar Gárda tagjai lerombolhatják.

O Mit tehet ilyen helyzetben a Magyar Kulturális Intézet?

- Nem többet, de nem is kevesebbet, mint azt, hogy folytatjuk eddigi munkánkat, s töretlenül bízunk abban, hogy közös projektjeink ezután is sikeresek és hatásosak lesznek. A pozsonyi FM Radio és a Petőfi rádió együttműködésének köszönhetően Peter Lipa, Erich Bobos Procházka, a neves szlovák, somorjai származású dzsesszmuzsikus és magyar partnereik – MC Sena, Busa Pista és Dr. Dermot – közös stúdióműhelymunkájából új szerzemények születnek. Összehozzuk a nyíregyházi humorfesztivál és a körmöcbányai gegfesztivál szervezőit és szereplőit, akik nem is tudtak egymásról, most meg találkoznak, s ebből is érdekes folytatást teremthetnek. Itt az ősz, ami a legnagyobb pozsonyi és szlovákiai kulturális rendezvények ideje is, amelyekbe mi is bekapcsolódunk. Kiemelném a pozsonyi dzsessznapokat, melynek egyik nagy durranása a Free Style Chamber Orchestra lesz, de más rendezvényeken is fellépnek magyarországi művészek. Október 23-án a forradalmárok gyermekei jelképesen találkoznak a megszállók gyermekeivel a pozsonyi éjszakában. Rendhagyó megemlékezés lesz ez 1956 október 23-ra a leghaladóbb szellemiségű pozsonyi klubban, ahol egy magyar és egy orosz-örmény zenekar lép fel. A Goulasch Exotica projektet és az örmény etno-rockot játszó Deti Picasso-t a merész kísérletezés és a stílusok egyéni keverése köti össze. Egyszóval tesszük a dolgunkat, s töretlen derűlátással bízunk abban, hogy az európai gondolkodású szlovákok és magyarok erőfeszítései, munkálkodásai mégis csak javíthatnak, talán nem is keveset, a jelenlegi nyomasztó társadalmi légkörön.

Szilvássy József