Dicső napokra és tragédiákra emlékeztek

2008. október 28. - 14:51 | Régió
DUNASZERDAHELY/KOMÁROM – Régiónk számos településén is megemlékeztek a magyar forradalom és szabadságharc 52. évfordulójáról.

Dunaszerdahelyen, a városháza melletti 56-os emlékműnél tartott megemlékezésen Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának stratégiai alelnöke mondott ünnepi beszédet. „A magyar nemzet 56-ban viselkedett utoljára nemzetként“ – mondta. Így folytatta: „Megbukott a kommunista rendszer, de nem takarodtak el a kommunisták. A totalitarizmust a szellemi örökösök magukban hordják és ez a nemzet gyengüléséhez vezet“ – fejtette ki Duray. „Magyarországról ma már csak lenézőn lehet nyilatkozni, a szlovák miniszterelnök is sajnos igazat mondva nagyon lenéző módon nyilatkozott Magyarországról. De ennek következtében az egész nemzet elgyengül.” Végül Duray azt mondta, míg Magyarországon az egész nemzetet teszik tönkre, Szlovákiában csak a magyarokat.

A Csemadok Komáromi Területi Választmánya idén Karván emlékezett az 1956-os magyar forradalomra. A helyi mezőgazdasági iskola kollégistái is megjelentek az ünnepségen. Köszöntőjében Duka Gábor polgármester üdvözölte az egybegyűlteket. Hidas János, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlésének alelnöke ünnepi beszédében megemlékezett a kitelepítések áldozatairól is. A jelen politikai helyzetre utalva elmondta, hogy aki akár 1848-ban, akár 1956-ban vagy most, napjainkban a magyarságot bántotta, illetve bántja, az a szabadságot támadja. Aki viszont a magyarságot támogatja, az az emberi szabadságvágyra mond igent.

Zárszavában Vass Laura, a Csemadok járási titkára elmondta, hogy a kommunista diktatúra áldozatai nem csak a kivégzettek vagy a börtönbe vetettek voltak. Az a több tízezer felvidéki magyar, akit akarata ellenére kitelepítettek szülőföldjéről a háború után, szintén áldozat volt. Emléküket a mai napig nem mosta tisztára a történelem. Ezért a rendezvény záróakkordjaként a megjelentek mécsest gyújtottak a karvai deportáltak emlékművének tövében.

jaks, véel