Naperőmű Dióspatonyban
A SITA hírügynökség értesülései szerint a cég 54-80 millió eurós beruházást tervez (1,5-2,4 milliárd korona) a községben. Ľubomír Polonec, a cég egyik tulajdonosa a hírt megerősítette. Elmondta, hogy már beadták a beruházási tervezet környezeti hatástanulmányát, amelynek elfogadása az építkezési engedély kiadásának egyik feltétele.
Az erőművet 2009 októberében kezdenék el építeni, 2010 márciusában pedig üzembe helyeznék. Az első variáns szerit 12 hektáron nőne ki a naperőmű 15 megawatt teljesítménnyel. A második elképzelés szerint 18 hektáron lehetne 22 megawattot kitermelni.
Gálffy Szilárd, a község polgármestere elmondta, hogy egyelőre csak kezdeti, tervezési szakaszában van a naperőmű projektje. Az önkormányzat még nem is tárgyalt erről az elképzelésről, a képviselők még nem alakították ki álláspontjukat a vállalkozói szándéktervezethez. „A cég jelenleg egy transzformátorállomást épít, mert Szlovákiában a legerőlehaladottabb szélerőműprojekttel rendelkeznek. A környezetvédelmi tanulmányuk zöldet kapott, miután itt modellezés során egy éven át figyelték a környék állatvilágát. Szélmalmokat terveznek, 10-15-öt, ez a községünknek is bevételt jelentene, mert egy részük községi területen állna, más részük pedig magánterületen” – tájékoztatta lapunkat a polgármester.
A nap- és a szélenergia is a megújuló energiaforrások közé tartozik. A megújuló energiaforrások jelentősége, hogy használatuk nem káros a környezetre, nem okoz üvegházhatást, levegő- vagy vízszennyezést. 2003-ban több mint 700 megawattóra energiát állítottak elő világszerte napenergiából. A hagyományos erőművekkel ellentétben nem termel széndioxidot. A naptoronyban vizet vagy sóolvadékot melegítenek a középirányba mutató tükrök, így lehetővé válik az energia tárolása. A szélenergia kitermelésének modern formája a szélturbina lapátjainak forgási energiáját alakítja át elektromos árammá.
–jaks