Bugár Béla, a nagyszarvai vállalkozó

Odakinn még az utolsó simításokat végzik. Overallos férfiak éppen a járművek bejárati kapuját szerelik, néhányan pedig a nagyszarvai kastély előtti területet csinosítják, amely  tavasszal pompázik majd teljes szépségében.

Odabenn már minden ragyog. Meghívták nézelődésre a helyi lakosokat is, hadd lássák, miként változott meg a már-már pusztulásra ítélt, mára gyönyörűen felújított épület. Érkezésünkkor Bugár Béla nem politikusként szónokol, hanem társtulajdonosként a személyzetnek tart eligazítást. Aztán pillanatok alatt idegenvezető lesz belőle. Bennünket kalauzol a megszépült épületben.

„Évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy 2010-ben otthagyom a nagypolitikát. Jóval az  MKP legutóbbi, komáromi tisztújító közgyűlése előtt, ahol Csáky Pált választották elnöknek. Ezzel a helyzet annyiban változott, hogy addig szerettem volna megfelelő utódot találni és javasolni helyettem a pártelnöki posztra, de ezt a tervemet nem válthattam valóra. Több időm jut viszont vállalkozói tevékenységem megalapozására. Évekkel ezelőtt egy szlovák lapnak nyilatkoztam, hogy szociális és hospice szolgáltatásokban gondolkodom. Erre figyelt fel  Ivan Palčo pozsonyi üzletember, aki a Parcus cég tulajdonosaként megvásárolta a nagyszarvai műemlékkastélyt és a hozzá tartozó területet.

Együttműködést ajánlott, bemutatta a terveit. Közös vállalkozást ajánlott fel, hiszen ugyanolyan céljai voltak, mint nekem. Egy éve csaptunk egymás markába: ötvenszázalékos tulajdonrészt vásároltam a cégében, amihez tizenöt milliós kölcsönt kellett felvennem. Azóta mindenről ketten döntünk. Munkához láttunk, mára pedig valóra váltottuk terveink első szakaszát. A kastély működtetését a Seniorpark közhasznú társaság végzi“ - tájékoztat. (A cég honlapja www.seniorpark.sk múltról, jelenről minden fontos tudnivalót tartalmaz. A nagyszarvai kastély első írásos dokumentumai 1400-ból származnak. Az Illésházyak építették és lakták, majd a Batthyányiak vették meg, végül Pongrácz gróf birtokába került, aki a rendszerváltást követően kapta vissza a birtokot. A második világháború után iskola működött itt, majd a belügyminisztérium használta az időközben teljesen lepusztult, reneszánsz-klasszicista-újbarokk műemléket.)

Miközben ezeket a tényeket idézem fel magamban, kísérőnk belső körútra invitál bennünket. A földszinten szociális szolgáltatásokat nyújtanak, itt laknak majd a járóképes nyugdíjasok, s azok is, akiket hozzátartozóik csak ideiglenesen helyeznek el, mert erre is lesz lehetőség. Az első emeleten a különleges ellátást és gondoskodást igénylő személyek lesznek és a hospice szolgálat. Összesen hatvanöt személyt, idős embert tudnak fogadni, akikről jól képzett személyzet, köztük több szakorvos is gondoskodik. Betekintünk a két-, három-, illetve négyágyas, tágas szobákba, melyekben külön, korszerűen felszerelt mosdó található. Minden helyiségben tévé- és internetcsatlakozó is van. Gombnyomással bármikor hívható az ügyeletes nővér. Az ebédlő egyúttal a szórakozás és a művelődés közös helyiségeként is szolgál majd, magyar és szlovák könyvtárral, nagyméretűplazmatévével. El sem hinném, ha nem Bugár Béla mondaná, hogy a korszerű, a megkívánt testhelyzet szerint állítható ágyak nem újak, annyira megóvták őket. „Nyugatról szereztük be, jó áron. A matracok anyagát pedig az amerikai polgári űrprogramokért felelős Nemzeti Űrkutatási és Úrhajózási Hivatal, a NASA szakértői fejlesztették ki. Kellemesek, biztonságosan óvnak a felfekvésektől“ – közli büszkén. Majd hozzáteszi, hogy napokon belül megtartják a főpróbát, mert már jönnek az első lakók.

Kitekintünk az egyik ablakon. A kastély mellett már épülnek a földszintes házikók, amelyekben idős családok vagy akár ismerősök lakhatnak, az egy-, illetve kétszobás, külön konyhával és mosdókkal ellátott helyiségekben. „Ha ezt a részt átadjuk, akkor jövőre összesen már száz személyről tudunk gondoskodni“ - tájékoztat kísérőm.

Aztán az ellenkező oldalra mutat: „Ott újabb pavilon felépítését tervezzük, de csak akkor, ha uniós forráshoz jutunk. Eddig hatvanöt millióba került a kastély felújítása és a teljes beruházás, a folytatáshoz brüsszeli támogatás is szükséges“ – szögezi le.

Leülünk az egyik folyosói társalkodó foteljaiba, s az anyagiakról érdeklődöm. „Nem akarunk nagyot kaszálni. Tudok olyan helyet, ahol nagy összegű belépőt, aztán havi húsz-harmincezret kértek, s csődbe jutottak. Mi tisztességes árért magas színvonalú ellátást kínálunk. Nemcsak hirdetjük, hanem szakmai és morális kötelességnek is tartjuk jelmondatunkat, vagyis azt, hogy gondoskodunk szeretteikről. Induló áraink havi kilenc és félezertől 12 500-ig terjednek. Attól függően, hogy hány személyes szobában lakik az illető, és milyen gondozást igényel. Például tud-e egyedül enni, járni vagy segítségre szorul. Jelentős az érdeklődés szolgáltatásaink iránt. Rövidesen telt házunk lehet“ - válaszolja. Aztán a januártól hatályos törvénymódosításokról beszél, amelyek alapján a helyi és a megyei önkormányzatok kötelesek szociális hozzájárulást fizetni az itteni polgárokért, méghozzá a lakóhelyük szerint. Vagyis a pozsonyi személyért már nem a Nagyszombat megyei, hanem a fővárosi önkormányzat utalja majd a jogszabályban megszabott összeget. „Nem lesz zökkenőmentes az átállás, mert sok helyen nem tudnak erről vagy nem számolnak ezzel a változással és kiadással“ – teszi hozzá Bugár Béla.

Aki véletlenül nem ismeri, el sem hinné, hogy a politikus alig néhány hónap alatt vállalkozóvá érett, annyira magabiztosan válaszolgat. Kérdem tőle, mi a különbség a két életpálya között. „Hát leginkább az, hogy itt minden döntésnek, tervnek azonnal vagy rövid időn belül látom az eredményét. A parlamentben meg gyakran csak szélmalomharc folyik. Lobbizunk, tépjük a szánkat, s bizony, főleg mostanság nem mindig sikeresen, hogy finoman fejezzem ki magam. Felteszem az elmaradhatatlan kérdést is: nem marad-e mégis a nagypolitikában, hiszen egyre többen hívogatják vissza a pártvezetésbe. „Ami mostanság történik a Magyar Koalíció Pártjában, elsősorban azok felelőssége, akik  legitim szavazáskor az új elnökre voksoltak. Ugyancsak fontos a jelenlegi pártelnökség ellenőrző és korrigáló feladata is. Ezen kívül pedig újra csak azt mondhatom, hogy bő másfél év múlva távozom, s nem fogok unatkozni. Egyébként is nemes feladat idős emberekről gondoskodni, szebbé tenni életük hátralevő részét. Ez sokkal több, mint üzlet. Felebaráti küldetés is, hiszen sosem tudja az ember, mikor szorul rá ugyanerre“ – teszi hozzá, kissé elmerengve.

Szilvássy József