Polgármester-jelöltet állított a dunaszerdahelyi MKP

2008. december 13. - 09:24 | Régió
Megnevezte a dunaszerdahelyi MKP a városban tartandó időközi polgármester-választás jelöltjét. Hájos Zoltán, dunaszerdahelyi ügyvédet indítják a pótválasztáson, amelynek időpontját azonban még nem írta ki a parlament elnöke.

Az MKP városi szervezete pénteken este ülésezett. A 41 éves jelöltet az elnökség javasolta, és titkos szavazással mindenki támogatta.

A jelöltállító gyűlésen Berényi József is részt vett, aki diákkorából ismeri Hájost. Az Alkotmánybíróság döntését (novemberben eltörölte a dunaszerdahelyi polgármester választást) bírálta, kapcsolatba hozta Malina Hedvig ügyével, a rimaszécsi választások eltörlésével, a DAC-Slovan mérkőzésen történt rendőrakcióval, amiből arra a következtetésre jutott az MKP országos alelnöke, hogy Szlovákiában olyan hatalmi struktúra alakult ki, amely erejét az állami intézményeken keresztül demonstrálja.

A felvidek.ma tudósítása szerint az MKP-gyűlésen megerősítették ideiglenes posztján Pázmány Pétert, ugyanis a belügy – a portál állításával ellentétben nem a sajtóorgánumok - ellentétes információkat adott ki arra vonatkozóan, hogy a választási eredmény eltörlését követően ki irányítsa a várost.

Hájos Zoltán elmondta, hogy Pázmány örökségét szeretné tovább vinni, de javítaná a hivatal és a lakosok közötti kapcsolatot és jobban kihasználná az uniós alapokat.

A portál híradása szerint Pázmány Péter felidézte polgármesteri pályája kezdetét, amikor állítása szerint helyi vállalkozók akarták őt bábunak használni. Véleménye szerint a vállalkozók ellene indított hajtóvadászatának eredménye az Alkotmánybíróság döntése.

Az AB eltörölte a 2006-os polgármester-választás eredményét, amelyet Antal Ágota, második helyen végzett független jelölt támadott meg. Az indoklás szerint Pázmány kampánycsendet sértett, amikor a választás napján televíziós adásban kampányolt, valamint törvényt sértettek azzal, hogy Pázmányon kívül más jelölt nem jelenhetett meg a városi közlönyben. Ezen kívül nem voltak rendben a szavazócédulák sem.

Az időközi választás időpontját a mindenkori parlament elnöke határozza meg. Pavol Paška egyelőre nem adott meg dátumot.

SITA