Várja a befektetőket a továbbfejlesztett szenicei ipari zóna

2009. január 4. - 16:59 | Régió
Az infrastruktúra kiépítésének befejezésével lezárult a szenicei (Senica) ipari zóna fejlesztése. A több, mint százhektáros terület várja a befektetők érkezését.

Ľubomír Parízek, a város polgármestere elmondta, hogy a három kulcsinvesztor mellett további kettő érkezhet idén, és folyamatban van öt kisebb projekt is. Legnagyobb várakozások az olasz Maccaferri fonadék- és drótgyártó érkezését előzik meg, amely tavasszal kezdi meg üzeme építését, majd mintegy 90 munkahelyet teremt. A kanadai zsindelyt előálító IKO vállalat pedig további 50 munkahelyet biztosít a régióban.

A 6,64 millió eurót felemésztő ipari zóna projektjét a város saját forrásból biztosította. Viera Barošková, a város szóvivője közölte, hogy a külföldi beruházásokkal foglalkozó SARIO állami ügynökség, felmondta a velük kötött szerződést, amely alapján euróalapokból 7,07 millió euró érkezett volna e célra. "Végeredményben 1,63 millió eurót szereztünk a gazdasági minisztériumtól" - tette hozzá a szóvivő. 

SITA/para