(Nem) mindennapi bűnügyek a Csallóközben

2009. február 7. - 09:45 | Régió
Az oly gyakori áruházi csórások helyett ezúttal tényleg nem mindennapi esetek, felderített vétségek szerepelnek a járási rendőrkapitányság bűnmegelőzési osztályának friss sajtóhírei között.

A rendőrség például kinyomozta és sírgyalázás vétségének elkövetésével vádolta meg azt a két felsővámosi fiatalembert, akik januárban a helybeli temetőben úgy megrongálták egy síremlék fekete márvány fedőlapját, hogy azon 660 eurónyi kár keletkezett. A 20 és 28 éves elkövetők ezért a vandál tettükért akár két évre is rácsok mögé kerülhetnek.

Ugyancsak ebben a községben vadorzás vádjával indított eljárást a rendőrség három fiatal, egyenkét 18, 17 és 16 éves fickó ellen. Az elkövetők múlt év decemberében különösen elítélendő módon (tőrök segítségével) ejtettek el egy őzbakot és egy őzet Felsővámos kataszterében, mintegy 1660 euró kárt okozva a helybeli vadásztársaságnak. A fiatal rabsicok legidősebbjét ezért 6 hónaptól három évig terjedő, a másik két fiatalkorút pedig 3-tól 18 hónapog terjedő szabadségvesztés fenyegeti.

Gondozott közeli személy elleni embertelen bánásmód, mind közönségesen anyakínzás vádjával kell szembesülnie annak az 56 éves nyékvárkonyi férfinak, aki 2000-től kezdve folyamatos lelki és fizikai gyötrelemnek tette ki saját édesanyját, aki ennek következtében állandó stresszben és rettegésben élt. Bírósági utasításra őrizetbe is vették a kegyetlen férfit, akit most már 3-tól 8 évig terjedő börtönbüntetés fenyeget.

Hivatalos személy elleni támadás bűncselek elkövetésével vádolt meg a rendőrség egy 25 éves nagymagyari férfit. Aki a község főutcáján késsel a kezében támadt rá a községi rendőrség  egyik tagjára, aki a jogkörébe tartozó esetben járt el éppen. A késes támadó ezért háromnál is több évre dutyiba kerülhet.

(–re)