Négy polgármester-jelöltje van Dunaszerdahelynek

2009. március 1. - 20:29 | Régió
Április 25-én azért lesz Dunaszerdahelyen időközi polgármester-választás, mert a kassai Alkotmánybíróság 2008 novemberében törvénysértések miatt semmissé nyilvánította a 2006-ban tartott vonatkozó választási eredményt.

Elsőként február 26-án Antal Ágota adta le a dunaszerdahelyi városházára az indulását támogató dunaszerdahelyi polgárok által jegyzett listát, majd pénteken a vállalkozó, Nagy László, március elsején, a vonatkozó törvény szerinti utolsó napon pedig Öllös Csaba is megtette ezt. A jelöltségüket támogató minimum 400 hiteles lakossági aláírásra azért volt szüksége, Antalnak, Nagynak és Öllösnek is, mert függetlenként, vagyis nem pártszínekben indulnak a megmérettetésen. A negyedik jelöltnek, Hájos Zoltán ügyvédnek a választási törvény értelmében nem kellett támogató aláírásokat gyűjtenie, mert őt egy párt, nevezetesen a Magyar Koalíció Pártja városi szervezete indítja a polgármester-választáson.

A négy jelölt közül Antal Ágota és Öllös Csaba is pályázott már a posztra 2006-ban. Öllös akkor visszalépett egy másik független jelölt Örzsik Ödön javára, Antal Ágota ugyanekkor mindössze 76 szavazattal szerzett kevesebbet, mint Pázmány Péter, aki épp Antal alkotmánybírósági panaszának következményeként vesztette el mandátumát. A vizsgálat következményeként az alkotmánybíróság Pázmány mandátumát 2008 novemberében érvényetelenítette a választási törvény többszöri megsértése miatt. Hájos és Nagy első ízben indulnak a polgármester-választáson.

A dunaszerdahelyi választási bizottság tagjai a március első hetében üléseznek első ízben. Ekkor kerül majd sor a jelöltek által leadott iratok ellenőrzésére, hogy aztán március 16-ig nyilvánosságra hozzák, az időközi polgármester-választáson induló jelöltek végleges névsorát.

-para-