Egy csalás valós története: Betörni készült az álvízórás?

NAGYMEGYER – Mint arról már korábban tudósítottunk, a vízóra cseréjére hivatkozva több nyugdíjas korú hölgyet is megkeresett egy szélhámos férfi, aki a vízművek munkatársának adta ki magát. A kiszemelt áldozatoktól minden esetben pénzt kért, volt ahol 20 eurót, de tudomásunk szerint az egyik helyen ötven euróval próbálkozott. Információk szerint legalább négy esetről lehet tudni.

A Paraméter attól a hölgytől kapott részletes információt, akit az álvízórásnak sikerült is becsapnia. Az asszony elmondása szerint, csütörtökön délelőtt fél tizenegy körül csörrent meg a vezetékes telefonja, egy férfihang a helyi vízművek főnökének a nevében mutatkozott be, azt mondta, azért hívta őt, mert a hölgy vízórája tizenhétszer nagyobb fogyasztást mutat, mint a szokásos. Az álfőnök röviden még annyit közölt, hogy mindjárt odaküld egy embert, aki megnézi a vízórát. Alig telt el tíz perc, a kiküldött „munkatárs” már ott állt a földszinti lakótelepi ház bejáratánál, az asszony mit sem sejtve kinyitotta az ajtót.

A mintegy 185 cm magas, kisportolt testalkatú, 28-30 év körüli, világos kötött sapkát, sötét nadrágot viselő férfi mindjárt levetette fekete félcipőjét, háromnegyedes krémszínű kabátját, pedig a nyugdíjas hölgy közölte vele, hogy ezt nem is kell megtennie, hiszen a vízóra a lakás bejárati ajtaja mellett található mellékhelyiségben van. Ennek ellenére bement a konyhába, még üdítőt is kért.

A nyugdíjas hölgynek akkor kezdett gyanússá válni a férfi viselkedése, amikor az háromszor is megengedte a vízcsapot, közben kiment a folyosóra, hogy a mellékhelyiségben ellenőrizze a vízóra működését, és a konyhát elhagyva mindig visszanézett, hogy az asszony követi-e őt. Pohárba engedte a vizet, hogy minél jobban csobogjon.

„Amikor először kiment a konyhából, azonnal rájöttem, hogy szélhámossal van dolgom, nagyon megijedtem, de ezt próbáltam leplezni. Azt mondta, neki kell fizetnem a cseréért járó tizenkilenc eurót, mert a későbbi időpontban érkező szerelő megbízhatatlan. Ekkor már nagyon féltem, még száz eurót is odaadtam volna neki, csak nehogy bántson, ha megtámad, még csak ki se hallatszik a lakásból. A konyhában ültem és soha nem mertem kimenni utána, hogy tényleg a vízórát ellenőrzi-e, meg sem mertem mozdulni. Megjátszottam, hogy nem félek, a férfi két cigarettát is elszívott, tudni akarta egyedül lakom-e itt. Azt mondta, dunaszerdahelyi, de szerintem magyarországi is lehetett, mert nagyon szépen és választékosan beszélt, csallóközi tájszólásnak még csak nyoma sem volt. Az elnökválasztásra tereltem a szót, megemlítettem a mostani elnökünk nevét, vagy azt, hogy akár hölgy is lehet az államelnök, de ekkor csak hallgatott, mint akinek fogalma sincs, hogy miről beszélek. Ezért is gyanítom, hogy akár magyarországi is lehetett. Egy húsz euróst vettem elő, azt mondta nem tud visszaadni, ezért lefut az autóba és mindjárt hozza a visszajárót. Tárva hagyta az ajtót, a folyosón lévő lapos bőrtáskája is eltűnt, gyorsan visszamentem a konyhába, ahogy kinéztem az ablakon, már csak azt láttam, ahogy egy fekete autó elindul. Valakinek kellett rá várnia beindított motorral, mert ilyen rövid idő alatt nem lehet eltűnni. A lakásajtó kulcsa végig ott volt az ajtóban, kihúztam a zárból, a kulcs felületén gyurmadarabokat fedeztem fel, rájöttem, a férfi biztosan lenyomatot vett róla. Az elromlott vízóra csak ürügy volt” – vázolta fel a vele történt esetet a nyugdíjas asszony, aki azonnal kicseréltette a zárat.

Úgy tűnik, az álvízórás vagy álvízórások a lakását szerették volna könnyedén kirabolni. Ez a gyanú talán nem is alaptalan, hiszen a férfi másnap újra felhívta a nőt, hogy otthon lesz-e, mert küldené a szakembert a vízóra cseréjére. Az asszony annyit mondott a telefonba, hogy egész nap otthon fog tartózkodni, de a vízórás, ahogy várható volt, végül nem jött.

Kovács Zoltán