HÁRMAS MOTORBALESET: A segélyhívóközpont szerint hazudnak a szemtanúk

2009. április 18. - 13:09 | Régió

NAGYABONY/NAGYSZOMBAT – Panaszt tesz az egészségfelügyeleti hivatalnál a szerdai hármas motorbaleset két szemtanúja, amiért a rohammentő csak fél óra múlva érkezett ki a tragédia helyszínére.

Amint arról a Paraméteren a baleset után nem sokkal beszámoltunk, három motoros ütközött a nagylégi úton a Dunaszerdahelyi járásbeli Nagyabony községbe vezető letérőnél. Az élen hajtó két Honda balra tért, a harmadik motoros Suzukijával nagy sebességgel beléjük hajtott. Utóbbi súlyos sérüléseket szenvedett.

A helyszínre a Paraméter egyik közkedvelt bloggere, a helybéli Bödők Zsigmond elsőként ért oda, hogy segítsen, amíg a mentők kiérkeznek. Felesége, a község polgármestere, Bödők Mária hívta a mentőket, míg Zsigmond és egy másik férfi a forgalmat próbálták terelni a rendőrök kiérkeztég. Innen azonban lássuk az események folyását saját beszámolója szerint:

„A baleset elszenvedői közül ketten még sokkos állapotban voltak, a harmadik pedig mozdulatlanul feküdt az úttesten. A motorok összetörve, folyt a benzin a szerencsétlen, mozdulatlan motoros látványa borzasztó volt. Feleségem azonnal hívta a gyorsmentőket és próbált kommunikálni a fiatalemberrel, jómagam és egy időközben odaérkező nagyabonyi férfiemberrel pedig irányítottuk a forgalmat. Lehetetlen helyzet: a sérültet – aki hol elvesztette, hol visszanyerte az eszméletét – mozdítani nem mertük (mint kiderült helyesen, ugyanis csigolya és gerincsérülése volt), néha elhaló hangon suttogta, hogy szerezzünk mentőt…Feleségem vagy tízszer sürgette a nagyszombati központot, ahol minduntalan azt közölték, hogy nincs bent mentő… Mintegy 8 perc után sorra érkeztek a járőrkocsik, de a rendőrök is tehetetlenek voltak, csak a forgalmat tudták irányítani… Majd érkezett egy orvos, civilben, aki véletlenül járt arra, külsőleg tudta ő is csak megszemlélni a még mindig, immáron 20 perce a betonon fekvő fiút… Felsejlett előttem annak a rémképe, ha az én szerettem feküdne ott, milyen rettenetes kín lenne minden másodperc orvosi segítség nélkül. Már 25 perc, feleségem tombol valakivel aki a telefon másik végén van, egyre érkeznek a rendőrök, a bámész embereknek egyre nagyobb a csoportja, ha a fiúnak belső vérzése van - gondolok erre - akkor már fogynak az esélyei… Mindenki tehetetlenül néz és szenved a látványtól. Harminc perc, még nincs mentő, végre a 34 perc eltelte után érkezik meg Somorjáról, falukon keresztül a „gyorsmentő”… a dunaszerdahelyi kórház alig 2 kilométerre van innen“ – emlékezett vissza a vészhelyzetre Bödők.

Nem ez az első eset, hogy amióta központilag, Nagyszombatból irányítanak minden mentőegységet, késve érkezik a segítség, és sokszor érthetetlenül, nem a legközelebbi állomásról küldik ki a rohammentőt. Ezért kerestük fel a nagyszombati segélyhívó központot. Igazgató-helyettesük Ingrid Takáčová szerint nincs semmilyen hiba a rendszerben. „Az operátorok felsőfokú végzettséggel rendelkező professzionális szakemberek tökéletes regionális helyismerettel. Ami inkább hiányos, az a polgárok informáltsága és az adott problémakör elégséges ismerete“ – válaszolta problémafelvetésünkre Takáčová. Tovább ezzel magyarázta a működési elvüket: „A gyorsmentőszolgálatok működési területe nem egy adott járás, hanem egész Szlovákia egészére vonatkozik a hatályos törvények szerint, ami azt jelenti, hogy ha egy egység foglalt, akkor a riasztás helyszínéhez a következő legközelebbi állomásról indítanak mentőautót, nem várnak, amíg a legközelebbi állomás kocsija felszabadul.”

Ami pedig a konkrét nagyabonyi esetet illeti, rögzítőrendszerük teljesen más adatokat bizonyít, mint amiről a szemtanúk beszámoltak. A nagyszombati diszpécserközpontban cáfolták és félrevezetésnek tartják az információt, hogy harminc perc elteltével érkezett volna a mentő az adott közlekedési balesethez. „Hangfelvételeink szerint a balesetet 17.51-kor jelentették, az informálás 2 percig tartott. A somorjaiakat 17.53-kor küldték ki a helyszínre, és az orvosi segítség 18.13-kor, azaz 18 perc 49 másodperc múlva kint volt a helyszínen” – válaszolta a szemtanúktól származó információkra a motorbalesettel kapcsolatban Ingrid Takáčová.

A Bödők házaspár azonban úgy véli, hogy a helyszínen tapasztaltak a mérvadók, és mindent megtesznek azért, hogy senki ne kerüljön hasonlóan kiszolgáltatott helyzetbe. „Az egészségfelügyeletnél panaszt fogunk emelni a nagyszombati központ helytelen szolgálatáva szemben. Ha a kerületi önkormányzati képviselők nem képesek ebben a kérdésben semmit elérni, akkor polgári kezdeményezést kell indítani. Bödők Mária petíciós bizottságot hív életre. Hamarosan  minden önkormányzathoz eljuttatnak egy aláírási ívet, amelyben a lakosok aláírásukkal fejezhetik ki azon követelésüket, hogy a gyorsmentő szolgálat oly módon alakuljon át, senki se kerüljön a fentiekhez hasonló kiszolgáltatott helyzetbe“ – tudtuk meg Bödők Zsigmondtól.

Paraméter