A Komáromi Napokon látható lesz Szent István lovas szobrának makettje

2009. április 24. - 16:04 | Régió
Komáromban idén augusztus 21-én avatják fel Szent István király lovas szobrát (alkotó: Győrfi Lajos) a Lúdpiac téren; a szobor makettjét a Komáromi Napok idején a polgárok is megtekinthetik és véleményezhetik.

A szobor elkészítésére a városi önkormányzat 97,9 ezer eurót (2,9 millió korona) hagyott jóvá az idei költségvetésben, ugyanakkor 10 eurós (300 korona), illetve 3000 forintos szoborjegyeket is kibocsátottak. „A szoborjegyekkel a közösségi érzést szeretnénk erősíteni, azt, hogy minél többen magukénak vallhassák ezt az alkotást – mondta mai sajtótájékoztatóján Bastrnák Tibor polgármester, a szoborbizottság tagja.

– A szombaton kezdődő Komáromi Napok jó alkalmat kínálnak e gondolat népszerűsítésére, éppen ezért április 30-ától három napon át a Klapka téren felállított standon bemutatjuk a szobor makettjét és lehetőség lesz a szoborjegyek megvásárlására is. A szoborterv végső lektorálása június közepén várható, akkor készül el az életnagyságú agyagmásolat. Addig még bárki véleményezheti a tervezetet.”

Megtudtuk, a szoborjegyet vásárlók névsorát majdan elhelyezik az alkotás alapkövében. A szoborjegyek mellett arany-, ezüst- és bronzérméket is kibocsátnak, és korlátozott számban készül a szobor kicsinyített mása, amelyet szintén meg lehet majd vásárolni.

A szoboravatásra augusztus 21-én, pénteken kerül sor, 17 órakor ünnepi műsorral kezdődik a rendezvény, 18 órakor leplezik le az alkotást, 19 órától pedig a Ghymes együttes ad koncertet.

(perec)