Mégsem kap emléktáblát Gustáv Husák

2009. május 14. - 15:22 | Régió
Mégsem kap emléktáblát szülőhelyén, Pozsonyhidegkúton (Dúbravka) Gustáv Husák, a szocialista Csehszlovákia utolsó köztársasági elnöke.

Az indulatokat kiváltó és sokat vitatott emléktábla-állításról végül is Szlovákia Kommunista Pártja (KSS) mondott le, holott képviselői voltak azok, akik eredetileg kezdeményezték azt, és a pozsonyhidegkúti önkormányzat elképzelésüket tavaly ősszel jóvá is hagyta.

Az emléktábla eredetileg december második felére tervezett felavatását a helyi lakosság és több civil szervezet tiltakozására kétszer is elhalasztották. A Husákot ábrázoló domborművet az önkormányzati hivatal új épületén kívánták elhelyezni, miután a volt politikus szülőháza már nem áll. Később új helyszínt találtak, legutóbb pedig a Jadranka parkra esett a választás. Az önkormányzat határozott arról is, hogy a helyi temetőben gondozni fogják az egykori kommunista politikus sírját.

A kommunista párt képviselői a héten ismét tárgyaltak František Guth polgármesterrel, és megállapodtak abban, hogy az emléktábla ügyét egyelőre elhalasztják.

"A KSS Központi Bizottságából származó értesüléseink szerint az új helyet (Jadranka park) a párt nem tartja méltónak az emléktábla elhelyezésére. Pozsonyhidegkúton ezért egyelőre nem lesz emléktábla. A párt ugyanakkor köszönetét fejezte ki az önkormányzatnak, hogy hajlandó egy helyi szülött emlékének a megőrzésére" - közölte csütörtökön a tábláról szóló legújabb döntést Lucia Balajová, a helyi önkormányzat szóvivője.

A kommunista párt kezdeményezését tavaly az önkormányzatban csak ketten ellenezték, egy kereszténydemokrata és egy liberális képviselő. "Felméréseink szerint a helyi lakosság számára Husák a kommunista normalizálás jelképe" - hangsúlyozta Jelena Hudcovská kereszténydemokrata képviselő.

"Támogattuk a javaslatot, mert Pozsonyhidegkútnak nincs olyan sok kiemelkedő személyisége. Husáknak érdemei vannak abban, hogy a régi Pozsonyhidegkút eredeti állapotában megmaradt" - mondta a Sme című napilapnak Peter Hanulík, a kormányzó Smer párt képviselője.

Az önkormányzat szerint Husáknak érdemei vannak az önálló szlovák egyházmegye létrejöttében, és állítólag megmentette a pozsonyhidegkúti templom oltárát is.

A kezdeményezés ellen korábban már számos közéleti személyiség is fellépett. "Husák nagyon vitatott személyiség. Meggyőződésem, hogy az ilyen személyiségeknek nem szabadna emléktáblát állítani. A döntést félreértésnek tartom" - nyilatkozta például Dušan Kováč szlovák történész. Szerinte nem szabad megfeledkezni arról, hogy Husák volt az, aki a II. világháború után döntő módon hozzájárult a szocialista rendszer bevezetéséhez Szlovákiában, míg az 1968-as prágai tavasz eltiprása után a "normalizáció" vezetőjévé vált. A tábla tervezett szövege csak azt említette, hogy Husák komoly szerepet játszott a náciellenes szlovák nemzeti felkelésben.

(MTI)