GÖMÖR 2009 – I. nemzetközi veteránautós találkozó Rozsnyón

2009. május 23. - 14:21 | Régió
Szerencsére nem minden veteránnak jelentette a végzetét a kormány által tavasszal bevezetett roncsprémium - bár a Rozsnyó város főterén ma és holnap megtekinthető gépjármű-csodákat a benzinfalókat leginkább ellenzők sem nevezhetnék roncsoknak.
Mintegy 90 kiállító több mint száz veteránjárműve gyűlt össze a Franciska szobor tövében a helyi Auto Veterán Gemer polgári társulás szervezésében. A sorrendben első nemzetközi találkozó határokon átívelő jellegéről pedig nem csak a rendezői sátornál lengő európai uniós, cseh, magyar és szlovák országzászlók, de a historikus járművek rendszámai feliratai, az autókat csodálók által beszélt nyelvek is tanúskodnak.

S ahogyan a különböző nemzetek autósai, úgy a különböző korok autói is békésen megférnek egymás szomszédságában. Büszkén feszít a ’90-es évek sportkupéja a ’20-as éveknek a hintók világát idéző Fordjával, ahogyan letette a fegyvert az 1943-ból származó Zündapp KS 750-es német oldalkocsis katonai motorkerékpár is 1963-ból származó szovjet kollégájával együtt. A mostani népautók nagymamái is ott csillognak-villognak a sorokban, egykori Felíciák, Octáviák, Moszkvicsok, Zaporozsecek, Javák, Pannóniák kelletik magukat a Bányászok terén. Egy méltán meghaladott korszakról mesélnek a felvonultatott rendőrségi Skoda 2002-es, GAZ és a pártautónak használt TATRA. A dédszülők generációja pedig talán látott már Adler Junior-t 1936-ból... A tér sarkában két historikus traktor pöfög – a rajta csimpaszkodó gyerekek nagy örömére.

Nem csak a húszéveseké a világ – a veterán autók jelen pillanatban egy 25 km-es túrán vesznek részt Jólész, Várhosszúrét, Hárskút, Krasznahorkaváralja érintésével, majd pihennek egyet a betléri kastélyparkban. Aki lemaradt volna a találkozó kezdetéről, az még ma délután fél négy után és holnap reggel 9 és 10 óra közt megnézheti a veteránokat. A gépjárműcsodák holnap délelőtt Pelsőcöt, Domicát, Kecsőt és Aggteleket látogatják meg.

Vasik János

Címkék: veterán autók