Senkinek sem kell a megyei ingatlan?

2009. július 14. - 13:00 | Régió
A megyei önkormányzat bevételei zsugorodása miatt szeretne megszabadulni bizonyos ingatlanoktól, ám kevés kivételtől eltekintve úgy tűnik, az senkinek sem kell.

A Dunaszerdahelyi, Galántai és Pöstyéni járásbeli ingatlanok eladását már tavaly nyáron meghirdették, de legtöbbjükért azóta sem jelentkezett senki. A legutóbbi eljárás során már minimális eladási árat sem szabtak meg. Májusban újabb szakvéleményt kértek az ingatlanok árának felbecslését illetően, ugyanis az azelőttiek még 2007-ből származnak. Tibor Mikuš megyei önkormányzati elnök közölte, amennyiben a jelenlegi forduló során sem sikerül eladni az érintett épületeket, akkor más megoldást kell találni. Ezek közt említette azt a lehetőséget, hogy helyi önkormányzatokkal együttműködve újítanák fel az épületeket.

A Dunaszerdahelyi járásban is bizonytalan a helyzet. Domsitz Károly, Somorja polgármestere, és egyben megyei önkormányzati képviselő elmondta, az egyik érintett ingatlan a somorjai Mezőgazdasági Szakközépiskola épülete, amelynek becsült értéke 1,6 millió eurót tesz ki. A versenytárgyalást korábban megnyerő illető csak az előleget fizette ki, majd visszalépett a vásárlástól. Ezért újabb pályázatot kellett kiírni rá. 

A járásban másik érintett épület a felbári volt kórház, amelyben egy 400 férőhelyes terem is van. Bodó istván polgármester elmondása szerint ebben kulturális rendeszvényeket szerveznek időnként. A község megvenné az épület eme részét, ám az épületet korábban egészben, telekkel együtt kínálták eladásra. Becsült ára 1,26 millió euró, a községnek viszont erre nincs pénze. 

A megye a pénzügy megszorítások miatt kényszerül ilyen megoldásra, jelenleg azonban a várt 21,6 millió euró értékű ingatlanból mindössze 7,5 millió euró értékben sikerült eladni.

-para-