Átadták a bérlakásokat

2009. szeptember 22. - 14:45 | Régió
FELSŐPATONY – Kedden délben ünnepélyes keretek között, hivatalosan is átadták a faluban épült kilenc új bérlakást.

A lakóházat még tavaly nyáron kezdték építeni, összesen több mint 367 ezer euróból. Az ehhez szükséges források 70 százaléka banki hitelből, 30 százaléka (110 137 euró) pedig állami támogatásból származik - közölte a község polgármestere, Sidó Tivadar.

A kilenc bérlakás közül egy egyszobás, hat kétszobás, három pedig háromszobás, alapterületük 36-65 négyzetméter között mozog. Az állami támogatás egyik feltétele is, hogy a bérlakások alapterülete nem haladhatja meg a 65 négyzetmétert. A lakások némelyikébe már be is költöztek, a túljelentkezést hivatott kielégíteni a most átadott ház mögötti, körülbelül kétszer akkora tömbház.

Az átadásnál Ľubomír Antal, a Kerületi Építésügyi Hivatal vezetője vágta át a szalagot. 

-para-