Vigyázat a túlságosan olcsó thaiföldi utazásokkal!

2009. október 14. - 20:32 | Régió
Régiónkban többek között az Exit Travel utazási iroda is hirdet thaiföldi utakat. Vezetőjét kérdeztük a minap kirobbant magyarországi botrányról.

Hírt adtunk róla, hogy Magyarországon eddig mintegy 150 feljelentés érkezett egy magánszemély ellen, aki társával együtt e-mailen keresztül hirdetett thaiföldi utazásokat. Repülőjeggyel, szállással, reggelivel és fakultatív programokkal együtt mindössze 100 ezer forintért. Egy csoport el is utazott, majd az utazás szervezői hozzájuk fordultak, hogy ismerőseik közt terjesszék hírét a kedvező lehetőségnek. Többen ezután jelentkeztek, de őket már becsapták.

Az Exit Travel vezetője, Takács Krisztián úgy véli, 100 ezer forintért nem lehet thaiföldi utat szervezni, mivel a legolcsóbb repülőjegy Bangkokba is mintegy 500 eurót tesz ki a szükséges illetékekkel együtt. Ez az összeg pedig már magában meghaladja a kínált árat. Becslése szerint legalább 800-900 euróba kerül egy ilyen utazás szállásdíjjal és étkeztetéssel együtt, amely átszámítva körülbelül 220 ezer forint.

Véleménye szerint ilyen piramisszerű  játékra már más területeken is volt példa, éppen ezért vigyázni kell, hogy honnan érkezik az ajánlat. Thaiföld idén az egzotikus utazási helyszínek közül a három legkeresettebb közt volt, így sokan könnyen ráharapnak ilyen kedvező lehetőségre.

Takács Krisztián elmondta, a dunaszerdahelyi járásból mintegy 30-50 család (mintegy száz személy) utazását szervezik évente Thaiföldre, a többi helyi irodával együtt ez a szám több száz személyt is jelenthet. Nálunk is nagy a kereslet tehát a távol-keleti utazásra. Az Exit Travel egyébként a kiemelkedőbb magyarországi utazási irodákkal együttműködik, ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy ha valaki ezen magyarországi irodáknál vásárolna utazást, akkor innen is végezheti az ügyintézést, megkímélve magát a sok utánajárástól.

-para-