Cél a kétezres lakosságszám

2009. október 15. - 17:10 | Régió
HODOS – Csütörtökön újabb lakóházat adtak át a község határában. A kereslet még mindig nagy a lakások iránt.

A magáncég által épített, 18 két-, illetve háromszobás öröklakást már sikerült is eladni, a kivitelező cég képviselője, Csörgő Judit elmondta, további lakóház építésébe kezdenek, amely 12 további lakást foglal magába.

Az elmúlt négy évben ez már a negyedik lakóház, amely a község határában épült. Ezek közül kettő önkormányzati tulajdonú, 11-11 bérlakást tartalmazó épület, a másik kettőben öröklakások vannak. A kivitelező véleménye szerint Dunaszerdahely közelsége is növeli a keresletet, valamint a, hogy a telekár, és ennek megfelelően a lakások ára is olcsóbb a városiaknál. Csörgő Judit kiemelte, a régióbeli kereslet nagyságát tükrözi, hogy a következő hodosi lakóházon kívül Nagyszarván és Csallóközkürtön is terveznek építkezni. 

A hodosi lakóházak építése része annak az önkormányzati tervnek, hogy a község szeretné elérni, illetve meghaladni a kétezres lakosságszámot. Ez a szám ugyanis nagyságrendekkel kedvezőbb lehetőségeket biztosít EU-s pályázatoknál. Jelenleg még 520 állandó hodosi lakhellyel rendelkező személy hiányzik ehhez.

Tóth István polgármester közölte, a lakóházak melletti telkeken házhelyekeket alakítanak ki, mintegy ötvenet. Terveik szerint ezek közül év végéig már értékesítenek is néhányat. Elmondása szerint szeretnének minél több fiatalt itt tartani. A bérlakások építésénél is céluk volt, hogy helybéliek, vagy hodosi származásúak igényeljék. Kedvezményt is biztosít a község számukra: aki öt éve Hodosban él, négyzetméterenként öt eurót visszaigényelhet a telekárból. Hasonlóképpen az is, aki 15 évig a községben lakott, és most újra visszajönne.További bérlakások építését nem tervezi a község, ugyanis a fiatalok számára sokkal előnyösebb az öröklakás, amelyhez az állami lakásfejlesztési alapból húsz éves lejáratú, kedvezményes kölcsön igénylehető.

A jövőben a lakóházak környékén üzletet, buszmegállót és játszóparkot is terveznek építeni - osztotta meg velünk a polgármester.

-para-