Mérsékelten csökkent a zergék száma a Magas Tátrában
Közleménye szerint a zergék között mintegy 50 fiatal állat van, amelyek az idén látták meg a napvilágot. A legtöbb zerge a Bélai-havasokban, míg a legkevesebb a hegység nyugati végein, a Liptói-havasokban él. A tavaszi összeíráshoz képest 89 darabbal csökkent a zergék száma a Magas Tátrában. "Ennek egyik oka az időjárás, míg a másik okot a természetes kimúlás jelenti" - magyarázta a számokat Burdová.
A zerge évtizedek óta védett állatnak számít, és évente két alkalommal - tavasszal és ősszel - rendeznek "zergeszámlálást", amelyet a szlovák és a lengyel környezetvédők közösen valósítanak meg.
Általában elmondható, hogy az utóbb évtizedben sikerült megállítani a zergeállomány csökkenését, és az néhány éve újra növekedésnek indult. A szlovák és a lengyel környezetvédők, valamint a nemzeti parkok munkatársai a téli hónapokban rendszeresen etetik az állatokat, és a hegycsúcsok, sziklafalak lábához pedig kősót szállítanak, amelyre a négylábúaknak nagy szükségük van.
A legnagyobb problémák a kilencvenes évek közepén voltak a zergepopulációval, amikor létszáma alig kétszázra csökkent. A leggyakrabban a hatvanas évek közepén találkozhattak a turisták a fürge négylábúakkal: 1964-1965-ben a korabeli összeírás szerint több mint ezer zerge ugrándozott a magas tátrai sziklákon.
- mti/para -