Felújították a Ferdinánd-kaput Komáromban

2009. december 7. - 20:55 | Régió
Komáromban hétfőn ünnepélyes keretek között átadták az Öregvár felújított Ferdinánd-kapuját.
Levéltári dokumentumok szerint ezt a kaput a 16. század közepén építtette Ferdinánd magyar király, német-római császár, s az építmény ezért az ő nevét viseli - mondta újságíróknak Gráfel Lajos, a komáromi városi hivatal műemlékvédelmi osztályának vezetője.

A Ferdinánd-kapu és környéke az mostani erődítmény egyik legelső épületei közé tartozik.

Az Öregvárat 1546-1557 között, míg az Újvárat 1663-1673 között építették. A Duna és a Vág összefolyásánál kiépült hatalmas erődrendszer Közép-Európában egyedülállónak számít, s történelmi érdekessége, hogy harccal sohasem vette be senki. Ez az 1848/49-es szabadságharc idején sem sikerült, s Klapka György várparancsnok katonái végül császári menlevéllel hagyhatták el a várat. A komáromi vár volt egyébként akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb erődítménye, amely több mint 200 ezer ember befogadására volt alkalmas.

A kapu felújítására a város 35 ezer eurót szerzett a szlovák kulturális minisztérium Újítsuk fel házunkat elnevezésű alapjából, s a hiányzó összeget a saját kasszájából adta hozzá - közölte Gráfel Lajos. A kapu felújításával együtt a bejárat felett látható emléktáblát is rendbe tették. Az emléktáblán Ferdinánd császár és király címere, illetve a Habsburgok címere látható.

Csehszlovákia 1968-as megszállása után szovjet katonák állomásoztak a magyar történelem híres erődítményében, s nagy károkat okoztak. Az 1989-es rendszerváltást követően - a szovjetek távozása után - csak kisebb szlovák katonai egység maradt a falak között, ők a várnak csak egy kis részét használják. A komáromi városi vezetés célja, hogy fokozatosan felújítsa és mindenki által látogathatóvá tegye az egész építményt, s a hozzá tartózó védvonalakat. Az egyedülálló erődrendszer a jövőben komoly idegenforgalmi látványosság lehet.

- mti/para -

Címkék: erődrendszer, Komárom