Rálőttek az ógyallai főellenőrre

2010. március 4. - 11:34 | Régió

Kutyasétáltatásból tért haza feleségével együtt szerda este kilenc óra körül Basternák László, amikor ógyallai háza előtt valaki rálőtt az utcáról. Szerencsére nem találta el, a golyó a bejárati ajtóba csapódott.

Felesége ekkor még az utcán volt, és csak annyit látott, hogy a támadó ugyanabból az irányból érkezett, mint ők. Az arcát azonban nem láthatta, mert csuklyát viselt. A tettes a lövés után pillanatokon belül eltűnt a helyszínről.

"Én az egyik kutyával már bementem az udvarra, a bejárati lépcsőnél vettem le a szíjat az állatról, amikor az utcáról eldördült a lövés" - idézi vissza a történteket Basternák László.

"Szerencsére nem engem, hanem a bejárati ajtó zárját találta el a golyó. A feleségem még az utcán volt, de ő is csak annyira emlékszik, hogy abból az irányból érkezett a támadó, ahonnan mi is jöttünk. Odaért a házunkhoz, lőtt, és sietve távozott is. Az arcát sajnos a feleségem nem látta, mert jól behúzta a csuklyát az arcába" - mondta a megyei önkormányzati képviselő.

Basternák László jelenleg Ógyalla főellenőre, egyben Nyitra megyei képviselő az MKP színeiben. Korábban polgármester volt; akkor is többször zaklatták, egyebek között névtelen levelekkel. 2002-ben festékes ballonokkal dobálták meg házát.

Basternák László az MKP ismert személyisége, a párt révkomáromi járási elnöke, s neve várhatóan rajta lesz az MKP parlamenti képviselőjelöltjeinek listáján is.


- Vas Gyula/mti/para -

Címkék: merénylet, MKP