Aprajafalva nagyjai a XI. Csallóközi Színes Ceruzákon

2010. május 14. - 13:06 | Régió
DUNASZERDAHELY – Hagyományosan a Csallóközi Múzeum adott otthont a mintegy 200 gyermekrajzból álló kiállításnak a Csallóközi Népművelési Központ szervezésében.

Összesen 50 munkát díjazott a szakmai zsűri, amelynek elnöke, Bohumír Bachratý művészettörténész nagy lelkesedéssel köszöntötte a gyermekeket. Külön-külön nem mutatta be az ifjú alkotókat, mivel elmondása szerint a rajzok így is önmagukért beszélnek. "Fantasztikus látni, mennyi képen van boldog, nevető ember" - értékelt.

Nagy sikert arattak a kiállítás megnyitójának bevezetőjeként Vladimír Kulíšek pantomimművész tanórái. Szavak nélkül vezette be a 3-7 éves gyermekeket majdani iskolai tanulmányaik, a rajzóra, a zeneóra, a testnevelés, vagy épp a földrajz rejtelmeibe.

A megnyitón röviden köszöntötte a megjelent nagyszámú közönséget Viliam Kubáni, a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat kulturális osztályának igazgatója, Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester, valamint Schmidt Péter a győri városi önkormányzattól.

Bohumír Bachratý zsűrielnök még elmondta, összesen 1200 rajz érkezett a szakmai zsűri elé. Ebből választották ki azt a mintegy 200-at, amelyet kiállítottak, ezek közül pedig 50-et díjaztak. A díjazottak maguk öt országból kerültek ki: Szlovákián kívül Magyarországról, Szerbiából, Németországból és Szlovéniából. A legtöbb díjat, szám szerint ötöt épp a szerbiai Újvidékről beküldött rajzok kapták. Szlovákián belül Szenicéről (Senica) 4 díjazott volt, Dunaszerdahelyről és a szakolcai járásbeli Holicsról (Holíč) pedig 3-3.

Bachratý a kiállításhoz mellékelt katalógusban összegezte, mennyire sokrétűek a gyermekek rajzai, a körülöttünk lévő világból mennyi mindent érzékelnek és megértenek már ilyen fiatal korban is a gyerekek. "A gyermek a rajzain keresztül ismeri meg magát, és emlékeztet magára. Itt vagyok ÉN!...A gyermekekben és az ő ifjú művészetükben sok csendes öröm, mosoly, hangos énekszó és nevetés rejlik. Így van ez. Így kell ennek világunkban lennie" - zárja sorait a szakmai zsűri elnöke.  

-szt-