Elhunyt Bödők Zsigmond, élt 53 évet

Hosszan tartó, súlyos betegség után 53 éves korában elhunyt Bödők Zsigmond, asztrofizikus, tudománytörténész. Bödők Zsigmond 1957. május 22-én született Komáromban.

Élete utolsó éveit Dunaszerdahelyen töltötte, húsz éven át számos tudományos-ismeretterjesztő és tudománytörténeti publikáció szerzőjeként a szlovákiai magyar könyvkiadás legsikeresebb könyvsorozatát, a Nap Kiadó által gondozott Magyar Talentum sorozatot írta és szerkesztette. A sorozat legsikeresebb darabja, a Nobel-díjas magyarok hét kiadást ért meg - legutóbb, 2009-ben egy vietnami kiadó gondozásában került napvilágra -, és több mint félszázezer példányban kelt el.

Bödők Zsigmond, aki, míg egészségi állapota lehetővé tette, portálunkat, a Paramétert is megtisztelte kiváló közírói kvalitásokat tükröző írásaival, 2010. július 26-án, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.

Barátunk, nagyrabecsült kollégánk temetésének időpontjáról a későbbiekben tájékoztatunk.

-para-