Gyalogolni Ógellén is jó!

2010. augusztus 28. - 19:35 | Régió
Bakai, nagymegyeri, somorjai, dunaszerdahelyi és hazai turisták, összesen 42 fő vett részt a szombati gyalogtúrán, Egyházgellén és környékén.

Dér Andrea, a házigazdák egyik vezetője a Paraméter érdeklődésére elmondta, hogy a Dunaszerdahelyi járás turisztikai klubjai évek óta szorosan együttműködnek, tagjaik rendszeresen látogatják egymás rendezvényeit. A túrázók között idősek, középkorúak és fiatalok egyaránt megtalálhatók, legtöbbjük gyakorló természetjáró. Kirándulásaik zöme ugyan a Kis-Kárpátokban, illetve a Bakonyban zajlik, de a csallóközi tájak megismerését, becserkészését szolgáló útvonalakat is beiktatnak éves terveikbe. Szombaton a történelmi Ógellét és határát járták be együtt a természetbarátok. A gyalogtúrát gulyásparti zárta a helyi futballpályán.

Legközelebb, szeptember 18-án, szombaton a dunaszerdahelyi városi klub lesz a házigazdája a közös turisztikai rendezvénynek.

(lel)

Címkék: gyaloglás, turisztika