Új igazgató, ugyanaz a lendület

2010. szeptember 2. - 12:36 | Régió
DUNASZERDAHELY – Masszi János első alkalommal nyitotta meg az évet igazgatóként a Vámbéry Ármin Alapiskolában.

Nyitóbeszédében üdvözölte az elsősöket, majd kitért az oktatás rendeltetésére, az elhivatottságra. Elmondta, nem szeret előre megírt beszédet elmondani, ugyanis az iskola, a diákok, és maga a szituáció elegendő ihletet ad számára.

Örömmel mesélte, hogy idén is emelkedik a diáklétszámuk, amely már 560 körül mozog. Pontos adat egyelőre nem áll rendelkezésre, ugyanis a szülők még most is hozzák beíratni gyermekeiket. 

Számos felújítás történt a nyáron a Vámbéryben. Ahogy Masszi János elmondta, önkormányzati támogatás híján mindent maguknak kellett biztosítaniuk. Ebben nagy segítségükre volt - ahogy a korábbi években is - a szülői szövetség. Általuk sikerült ugyanis összegyűjteni mintegy 3600 eurót, amelyből új padokat és székeket vásároltak a tantermekbe. További, körülbelül hatezer eurót biztosított a Szülők az iskoláért és gyermekekért polgári társulás, ebből 4 mellékhelyiséget újítottak fel teljes mértékben. Az egyik szülő, Veszelovszky apuka segítségével sikerült díszkertet telepíteni az iskola udvarára. Önerőből pedig az általánosabb tennivalókat végezték el, mint az ajtók, tantermek, folyosók festése, valamint ablakcserék és a nagytakarítás. 

Kiemelte, hogy a válság ellenére ugyanakkora pénzösszeg folyt be az adófelajánlásokból, mint az előző években. Továbbra is nagy figyelmet szentelnek a nyelvoktatásnak, emellett a sport fontosságát is próbálják sugallni. Masszi János kiemelte, hogy az egyik osztályból szeretne a negyedik évfolyamtól sportosztályt alakítani. 

Kérdeztük őt a törvények által megszabott állami szimbólumokról, elmondta, hogy már megrendelték, ám még nem érkeztek meg a csomagok, így azokat még nem helyezték el. Hangsúlyozta azonban, hogy egy részüket saját diákjaik fogják megrajzolni. Hozzátette, szülői kezdeményezésre a jövőben hasonlóan elhelyezik majd a magyar jelképeket is. 

Az iskola a 2010/11-es tanévben ott folytatja, ahol legutóbb abbahagyta, az igazgatóváltás egyáltalán nem látszik meg az intézményen. Nyilván ez annak is köszönhető, hogy Masszi János ugyanolyan energikus, mint elődje, Fibi Sándor. Ő egyébként szintén jelen volt a megnyitón, megkérdeztük tőle, milyen visszatérni a Vámbéryba, amire ő úgy válaszolt: "Csak az térhet vissza, aki már elment". Masszi János a váltásról annyit mondott, hogy a papírmunkatöbblet nem lepte meg, hiszen a procedúrát korábban igazgató-helyettesként is ismerte, érez viszont egyfajta többletfelelősséget, a diákok és minden iránt, ami a tanintézményen belül zajlik.

Elmondta még azt is, a tanárokból is egyre inkább ugyanez a motiváltság árad, amire bizonyíték, hogy az ő kezdeményezésük által valósul meg néhány hét múlva az iskola alkalmazottainak csoportos véradása. Folytatódik emellett a Comenius-projekt, ismét érkeznek német diákok, hangsúlyozta továbbá, jó viszonyt ápolnak a munkaügyi hivatallal, ezáltal két pedagógus asszisztenst és egy gondnokot a hivatal biztosított számukra.

-szt-