Újabb romapanaszok

2010. szeptember 13. - 10:30 | Régió
DUNASZERDAHELY – Ismét panaszkodik néhány roma család a Karcsai úti romatelepről, hogy nem az kap városi lakást közülük, mint akit az megillet.

Az elmúlt héten kiderült, hogy nem az A-pavilonban lakó családok jutnak elsőként városi lakáshoz, hanem egy család a B-pavilonból. Az A-pavilonból többen nehezményezték ezt, azzal érvelve, hogy mindenben együttműködnek a várossal és a Romológiai Intézettel is, mégsem ők kapják a lakást. Kuruc Jenőék, akikről már korábban is írtunk, panaszkodtak arra is, hogy fejük felett beázik a tető, és a fűtést sem tudják megoldani, csak egy melegítővel, mert a kémény nem működik.

Felkerestük Ravasz Józsefet, az intézet vezetőjét, aki közölte, a beázási problémák miatt már járt azóta a lakásban felmérni a helyzetet az építőcég, és hamarosan sor kerül a javításra. Ami a költözést illeti, azért költözhetnek a másik blokkból elsőként, mert jelenleg a Lőrincz Gyula utcai panelház kiürítése a prioritás, és az onnan költözők nem kerülhetnek egyből az A-pavilonba, ráadásul egy olyan családot kell átköltöztetni, amelynek egyik tagja mozgássérült, ennek megfelelően pedig egy földszinti lakást kellett találni számukra. Ravasz József azt is elmondta, hogy a Lőrincz Gyula utcából 4 család kivételével már mindenki átvette a bérleti szerződést, amely alapján kiköltözhet a Karcsai útra. 

A roma családok panaszkodtak a biztonságra is a telepen. Kurucék elmondása szerint nem merik kisgyermekeiket egyedül leengedni a ház elé, mert féltik őket a konténerlakásokban lakók némelyikétől. Ravasz ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az önkormányzattal együttműködve szeretnék a városi rendőrség járőrözését sűrűbbé tenni a Karcsai úton, más intézkedést nem tudnak hozni.

-szt-