Teljesen megújul a VMK környéke

2010. szeptember 21. - 11:17 | Régió
DUNASZERDAHELY – Már elkezdték a Városi Művelődési Központ előtti tér felújítását, a jövőben sor kerül többek között a szökőkút renoválására is.

Szabó Dezső, a városi hivatal beruházási főosztályának vezetője a Paraméternek elárulta, hogy mindez egy EU-s projekt keretén belül történik. A projekt értéke körülbelül egymillió euró, amelyhez a városnak 5%-os önrészt kellett biztosítania.

A munkálatok magukba foglalják a tér, és a sétány járdakövei egy részének cseréjét, a VMK mögötti út burkolatának felújítását is. Emellett ismét működőképessé teszik a szökőkutat, ez persze azzal is jár, hogy teljesen szét kell először szedni.

Szabó közölte, a felújítás célja, hogy egy attraktív pihenőparkot és kulturális központot hozzanak létre a város központjában. A kivitelezőnek úgy kell megterveznie a munkálatokat, hogy a VMK végig hozzáférhető legyen, ne akadályozzák a színházlátogatókat. A projekt kivitelezésének időtartama ugyanis mintegy 11 hónap. A téren ezalatt kialakítanak egy kisebb állandó pódiumot is az ottani rendezvények számára, valamint megoldják azt is, hogy az elektromos áramot ne a kultúrházból kelljen ide kivezetni.

-szt-