Két iskola könnyedén kap 120 ezer eurót, a harmadik alig kap meg 2 ezret

2010. szeptember 29. - 10:41 | Régió
DUNASZERDAHELY – Kisebb vita kerekedett az egyes alapiskolák felújításának kiegészítő támogatásairól a képvsielő-testület keddi ülésén. Utánajártunk, ez mire lesz elég.

Az előterjesztett javaslat alapján a Kodály Zoltán, illetve a Jilemnický utcai alapiskolák számára szerettek volna az iskolafelújításokhoz kiegészítő támogatásként további 24 352, illetve 86 638 eurót jóváhagyni. Mint arról korábban írtunk, mindkét iskola az Európai Strukturális Alapokból nyert egyenként 1,2-1,4 millió eurót a rekonstrukciókra.

Hájos Zoltán polgármester az ülésen kifejtette, hogy a kiegészítő támogatásokra azért van szükség, mert az EU-s dotációkat a diáklétszámtól függően szabták meg, nem pedig a szükséges rekonstrukciók mértékétől. Molnár Zoltán képviselő ezt követően a Kodály Zoltán Alapiskola részére további 10 ezer eurós támogatást javasolt jóváhagyni a legszükségesebb munkálatokhoz. Kifejtette, az intézmény teljes felújításához kb. 3 millió euróra lenne szükség, és az EU-s támogatás ennek alig a felét fedi ki.

Antal Ágota képviselő egy további javaslattal állt elő, mégpedig a Smetana ligeti alapiskola számára egy 2200 eurót kitevő hozzájárulásról. Az iskola nemrégiben végzett el egy tetőfelújítást, mivelhogy beáztak. Kisebb vita kerekedett a javaslat körül, Pápay Zoltán pénzügyi osztályvezető szerint ugyanis az efféle kiadásokat az iskolának saját költségvetéséből kellene állnia. "A problémájuk, hogy évről évre csökken a diáklétszámuk, most havi szinten tudják eltartani magukat, veszteséget termelnek. Tavaly is már több esetben segített az önkormányzat úgy, hogy a többitől vont el" - jelentette ki. Végül Keszegh Pál képviselő is az iskola támogatása mellett állt ki. Az összegekre azonban már csak a jövő évi költségvetésből tudnak fedezetet biztosítani. 

Összefoglalva tehát a Kodály Zoltán AI 34,3 ezer, a Jilemnický utcai 86,6 ezer, a Smetana ligeti pedig 2,2 ezer euró kiegészítő támogatáshoz jut.

Ennek kapcsán megkerestük Ibolya Olivért, a Kodály Zoltán AI igazgatóját, hogy megtudjuk, mi is az, amire még mindezek ellenére sem jut pénz. Elmondta, hogy az EU-s, illetve a jelenlegi támogatás egy szárny teljes rekonstrukciójára, a másik szárnyban pedig az ablakcserére elegendő. Egyelőre várat magára a napközi, a konyha, valamint az összekötő folyosó felújítása. Az ezek finanszírozásához szükséges összegekre a jövő év folyamán szeretnének pályázni.

Peter Gajdoš, a Jilemnický utcai alapiskola vezetője pedig közölte, számukra a fűtés, fűtőház, az ablakcsere, valamint a folyosók felújítását sikerült biztosítani az eddigi dotációkból.

-szt-