Valaki ürülékkel mondott véleményt?

2011. január 11. - 19:13 | Régió
DUNASZERDAELY – Kisebb patthelyzet alakult ki az Opel autószalon tulajdonosai és a mellette lévő tömbház lakói között. Valaki pedig ilyen csúnya módon nyilvánította ki véleményét az ügyről.

A Fő utca és a Vajanský utca kereszteződésében lévő nagy körforgalom melletti lakóház lakóit már hónapok óta folyamatosan tájékoztatják az Opel autószalon tulajdonosai, hogy a parkolóikat, amelyeket a lakosok használnak, januártól fizetőssé teszik. Mészáros Mária, a cég képviselője a Paraméternek elmondta, azért jutottak erre a döntésre, mert a magánterületükön lévő parkolókat (a város még 1999-ben, a Pázmány-éra idején eladta a szóban forgó területet) folyamatosan elfoglalják, részben az ott lakók, részben pedig nyilván azok, akik a város fizetős parkolóit szeretnék elkerülni. „Minden ott lakót értesítettünk arról, hogy januártól ki lehet bérelni a parkolókat. Azokat viszont továbbra is elfoglalják. Egyelőre még mindig csak szöveges figyelmeztetést adunk” – közölte Mészáros Mária.

Hangsúlyozta, többen már igénybe is vették a bérleti lehetőséget, viszont közülük is sokan nehezményezik, hogy mindezek ellenére alig találnak parkolóhelyet, mert a nem fizetők (akik nem feltétlenül az ott lakók) elfoglalják.

A hétfői nap folyamán azonban történt egy incidens. „Reggel vettük észre, hogy valaki ürülékkel kente le az ajtónkat” – fejti ki a cég képviselője. Hozzátette, nem szeretnének senkit megbélyegezni, de ezt nagyon primitív cselekedetnek tartják. Előfordulhat, hogy a jövőben rendőrök segítségét kérik a jogtalanul parkolók elleni fellépésre. „Nem viszályt szeretnénk szítani, ezért sem tereltük jogi útra eddig a dolgokat” – húzta alá.

A lakók a várostól szeretnének alternatívát

Csörgeyné Csóka Ilona, az ott lakók egyike kifejtette, hogy természetesen respektálják az Opel-szalon tulajdonosainak szándékát. Éppen ezért a városhoz fordulnak egy petícióval, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a város valamilyen alternatívát biztosítson számukra az ingyenes parkolásra. „Már a második petíciót indítjuk, az elsőt a városházán hagytuk az egyik osztályvezetőnél, de azzal nem tudjuk mi történt. A másikat a polgármesternek kívánjuk átnyújtani szerda reggel” – közölte.

„Az autószalonosokkal nem is nagyon tárgyaltunk, mivel nincs beleszólásunk, hogy ők mit szeretnének kezdeni azzal a területtel, csakhogy így mi meg vagyunk fosztva az ingyenes parkolási lehetőségtől” – folytatta. Korábban azt ajánlották számukra a városházán, hogy használják valamelyik nyilvános parkolót, ám azok közül a legközelebbi egy „kétes hírnevű” kocsma előtt van.

„Amit kérni szeretnénk, hogy amíg nem tudnak más megoldást biztosítani, addig járuljanak hozzá a parkolási díjunkhoz. November óta próbálkozunk, de nem történt semmi, most pedig már kellene fizetnünk a bérletet. Régebb óta itt lakunk, és valójában eladták az autóink alól a parkolót” – hangoztatja a lakók képviselője. Alternatívát szeretnének kiharcolni, hogy ne rajtuk csattanjon az ostor. Elmondása szerint előfordult már, hogy ők szólítottak fel egy idegent, hogy ne oda parkoljon, mire az eléggé arrogáns módon reagált.

-para-