Játszóházzal várták a gyerkőcöket

2011. január 29. - 17:33 | Régió
DUNASZERDAHELY – Az alapiskolai beiratkozási folyamat részeként mindegyik tanintézmény megpróbál valami különlegességgel szolgálni a jövendőbeli lurkóknak. Most a Vámbéry Ármin Alapiskolában jártunk.

"Érkezéskor sok gyermeken látok mosolyt, lehetőleg mindenki ilyen mosollyal távozzon, mert az azt jelenti hogy jól érezték itt magukat" - ezekkel a szavakkal köszöntötte az érkezőket az igazgató, Masszi János. 

"Minden iskola életében nagyon fontos ez a nap, hiszen a szülők és gyermekeik nagyon hosszú időszakot határoznak meg ezzel a választással" - fejtette ki a Paraméternek Masszi János. Hozzátette, ők szintén ünnepként élik ezt meg, ezért próbálnak általában egy olyan hétvégi időpontot választani erre az eseményre, amikor a legtöbb embernek megfelelő.

Érkezésünkkor több tucatnyi leendő kiselsős foglalta el a helyét az suli aulájában felállított kis játszóbázisokon, ahol kézügyességüket és fantáziájukat tesztelhették. "Ezt az eseményt hetek, hónapok munkája előzi meg, a kollégák hozzáállásán múlik, hogy ilyen kellemes és jó hangulatú nap sikeredett" - hangsúlyozta az igazgató.

Az iskola tanulói külön bábjátékkal is készültek a beiratkozóknak, a Holle anyót adták elő. "A tárgyi ajándékok mellett, mint a saját készítésű munkafüzet, csoki, vagy a színes ceruza, szerettük volna, ha 'fejben' is szereznek valamit, egy élményt" - folytatta Masszi János.

Megtudtuk, hogy idén 68 kiselsős jár az alapiskolába, és ez a szám minden évben egy kicsivel emelkedik. Az iskola elhelyezkedéséből adódik, hogy a közel eső falvakból is többen ide hozzák gyerkőceiket. Ahogy Masszi János elmondta, van diákjuk Medvéről, Bősről és Illésházáról is. "Jó dolognak tartjuk, hogy a szülők utánajárnak az iskoláknak, és nem feltétlenül íratják be a legközelebbibe" - jegyzi meg az igazgató.

-para-