Új parkolótársaság a láthatáron?

2011. március 2. - 13:03 | Régió
DUNASZERDAHELY – Február végével lezárult a helyi parkolók és parkolóautomaták bérletére kiírt pályázat. Vajon ez a szerződés előnyösebb lesz, mint az előző a Pázmány-korszakból?

Ezt egyelőre nem tudni. Annyit tudni, hogy a bérlet 1 079 parkolóra és 33 automatára szól. A Dunaszerdahelyi parkolótársasággal 2008. július 21-én kötött szerződés idén március végével lejár, a győztes pályázóval megkötendő szerződés pedig három évre szól majd, 2014. március 31-ig lesz érvényben. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy abban milyen feltételeket kínálnak. A kiírt pályázat szerint épp ma zajlik a jelentkezők pályázatainak kiértékelése, napokon belül tehát kiderülhet, hogy ki a győztes.

A pályázat tartalmazta, hogy a jelentkezőnek respektálnia kell a maximális parkolódíjakat, ami pedig 166 euró egy évre (hűségkártya esetén 80 euró), évi 7 euró azon lakosok számára, akik lakhelyénél díjköteles parkoló van (közülük ingyenes a hűségkártyával rendelkezők számára, 3 eurós adminisztratív pótdíjat felszámítva az éves parkolókártya kiállításáért), valamint 0,50 eurónál magasabb nem lehet az egy órára szóló parkolódíj.

A pályázatban szerepel az is, hogy a legelőnyösebb árajánlatot fogadják el. Ha pedig ugyanolyan magasságú árat kínál több jelentkező is, akkor a pályázat beadásának korábbi időpontja alapján döntenek.

Egyelőre nem tudni, mennyi lesz a bérleti díj a parkolóautomatákra, illetve a parkolókra, mindenesetre alsó határt nem szabtak meg. Ennek megfelelően nyilván akkor lesz előnyösebb az új szerződés a réginél, ha a győztes pályázó magasabb díjat kínál, mint a korábbi üzemeltető által fizetett legmagasabb összeg. Mint arról korábban írtunk, a Pázmány-korszakból származó szerződés alapján a parkolótársaság bevételének mindössze 20%-a jár a városnak, valamint a parkolóautomaták bérleti díjaként 200 ezer korona (6 638 euró). Hájos Zoltán polgármester a Paramétert tájékoztatta, hogy az érvényben lévő szerződés alapján az elmúlt években következő összegeket kapta a város a parkolótársaságtól:

2008-ban: 3.591,99 euró a forgalom után (a szerződés nem egész évre terjedt ki, július 21-től volt érvényben), 1.659,70 euró a parkolóautomaták után.

2009-ben: 50.407,21 euró az éves forgalom után - a szerződés alapján ugye a forgalom 80%-a a társaságnál maradt, ami ebben az esetben meghaladhatta a 200 ezer eurót. Ebben az évben 6.638,80 eurót kapott a város a parkolóautomaták után (a szerződésben szereplő bérleti összeg)

2010-ben: 33.822,88 euró az éves forgalom után - szemléltetésképpen a parkolótársaság zsebében itt is több mint 130 ezer euró maradhatott. A parkolóautomaták után tavaly szintén 6.638,80 euró járt a városnak.

Ahogy erről korábban írtunk, érdekes, hogy miért terveztek a tavalyi városi költségvetésben 9 ezer eurós bevételt a parkolóautomaták után, mikor az a szerződésben 6 638 euróként van rögzítve. Továbbá az is érdekes, hogy miért csökkent a forgalom mintegy harmadával. Hájos Zoltán a keddi plénumon ezt azzal magyarázta, hogy "bizonyára az első évben a városi rendőrök jobban teljesítettek, a második évben lanyhult a fegyelem és kiesés történt". Tegyük hozzá, a városi rendőröket a város fizeti (a zárszámadás szerint tavaly a fizetésükre 69 ezer eurót fordítottak), nem pedig a parkolótársaság.

A jövőbeli szerződés tehát akkor nevezhető előnyösnek (vagy legalábbis az előzőnél előnyösebbnek), ha a győztes pályázó legalább az említett bérleti díjat kínálja a parkolóautomatákra (amelyekből már több van, mint a szerződés megkötésekor), illetve legalább 50,4 ezer eurós éves bérleti díjat kínál a parkolókra (ami még mindig csak a "legjobb" év forgalmának 20%-a).

-para-