Színes prezentáció és teológiai mélységek megfértek egymás mellett a templomok éjszakáján Komáromban

2011. június 1. - 11:45 | Régió

KOMÁROM - A komáromi Szent András templomban május 27-én, a Templomok éjszakája programsorozat keretén belül új utakat keresve próbálta közelebb hozni a szakrális teret és rajta keresztül Jézus Krisztust előadók sora.

Robert Bezák, nagyszombati érsek köszöntőjét követően két teológiai mélységet hordozó előadás következett. Az elsőben ft. Kránitz Mihály (Budapest) professzor osztotta meg gondolatait a Fényről, amely nélkülözhetetlen része életünknek. Bibliai kijelentések széles skáláját felvonultatva utalt egyben a liturgiára és a spiritualitásra is. A második előadásban ft. Fóthy Zoltán somorjai plébános, színes prezentáció segítségével vezetett be minket a templom teológiájába. A templom mint szakrális tér Isten és ember találkozásának a sajátos helye. Ezután a tánc és az ének kapott főszerepet. A Ľ. J. Šulek gimnázium drámakörös diákjai igazán energikus és lelkes előadással keltették új életre a talán már a késői időponttól kicsit megfáradt nézőket.

Az utána következő, Assisi Szent Ferenc életét bemutató misztériumjáték sokak szemébe csalt újra és újra könnyeket. Az estét rövid Taizé imádság zárta, ahol a fiatalok és az idősebb korosztály az oltár előtt ülve együtt adtak hálát az estéért, és kérték Isten áldását a városra és Komárom minden lakójára.

“A lehetőséget megragadva szeretnénk ezúton is köszönetet mondani a szervezők és az önkéntesek nevében ft. Elek László komáromi esperes-plébánosnak, aki az egész este főszervezője és támogatója volt, és aki oly sok holtponton lendített át minket derüjével és optimizmusával. A jó Isten fizesse ezt meg neki! - írja Apagyi Andrea, az este plébániai koordinátora. - Ez az éjszaka talán nem tűnt többnek egy jól megszervezett rendezvénynél, de a szív változásait lassan érleli meg bennünk az Úr, és itt ezen az éjjen úgy éreztük, hogy elkezdődött valami… valami, ami egy sokkal nagyobbnak az elindítója. Valami, ami talán végre felrázza a keresztény ifjúságot és összefogást hoz Krisztusért, az Egyházért és az egyházközösségért. Kérjük ehhez Isten áldását! Hozzon életünkbe kitartást, szeretetet és megértést egymás iránt!”

aa/para