Bugár Zoltán: Hájos Zoltán semmilyen fenyegetéssel nem érhet el nálam eredményt

2011. július 13. - 13:00 | Régió
Bugár Zoltán (MKP) dunaszerdahelyi városi képviselővel beszélgettünk a közte és Hájos Zoltán, illetve az MKP-frakció némely tagja közt az elmúlt hónapokban kialakult feszültségről.

Az MKP-frakció tagjaként fél éve városi képviselő, ezalatt sikerült komoly ügyekben szembefordulnia a város MKP-s polgármesterével, Hájos Zoltánnal, illetve a frakció némely tagjaival. Hol kezdődött mindez?

Bugár Zoltán: Felmerült több dolog is, amivel nem értettem egyet, vagy épp egyetértettem. Az áprilisi plénumon támogattam Bindics Zsolt (Híd-képviselő) javaslatát a költségvetés módosítása kapcsán, melynek tárgya a bérnövekmény mértéke volt, hogy az adott témában a testület kapjon részletesebb magyarázatot. Ezt én logikusnak tartottam, az MKP-frakció álláspontjával, úgy érzem, nem mentem szembe, ugyanis erről a javaslatról nem is lehetett álláspont, mivel a plénumon került szóba. Az MKP helyi szervezetének ezt követő ülésén azonban Pápay Zoltán kezdeményezésére, Hájos Zoltánnal egyetemben számon kérték rajtam ezt a döntést. Ezt még megelőzte Hájos Zoltán üzenete, amelyet a frakcióvezető közvetített számomra, miszerint két lehetőségem van, vagy visszaadom a mandátumomat, vagy pedig minden lehetséges téren ellehetetlenít engem. Erre én annyit üzentem vissza, hogy a mandátumomat a polgároktól kaptam, és nálam semmiféle hasonló fenyegetésekkel nem érhet el eredményt.

Szép kezdés… A THERMALPARK DS Rt. körüli ügy váltotta ki talán a legnagyobb vitát…

A márciusi plénumon hagyta jóvá a testület az igazgatótanács tagjait, köztük engem. A hónap végén nevezett ki bennünket a polgármester, majd a cégbíróság is megkapta az ehhez szükséges dokumentumokat. Az áprilisi elnökségi ülésen szóvá tettem, hogy Keszegh Pál, mint az igazgatótanács elnöke éppen akkor nem hívta össze az ülést, amikor a Thermalpark történetének legnagyobb értékű hitel-, illetve kivitelezői szerződését írták alá. Másfél hónapig nem volt elnökségi ülés, miközben a bankkal folytatott tárgyalások finiseltek, holott az alapszabály szerint havonta legalább egyszer össze kell hívni. Az elnökség többi tagjához nem jutott el semmilyen információ. Amikor emiatt felemeltem a hangom, Keszegh Pál egy hosszú személyeskedésbe kezdett. Aztán azzal érvelt, hogy sietni kellett, ezért nem tájékoztatta az elnökség többi tagját. Ezt nem tudtam elfogadni érvként. A 21. században talán nem probléma gyorsan összehívni az összes elnökségi tagot, főleg hogy ha ilyen nagy léptékű dologról van szó. A következő magyarázata szerint azért nem tette meg, mert olyan hírek jutottak el hozzá, hogy nem maradunk sokáig ebben a funkcióban, mivel a polgármester pályázatot készült hirdetni a fürdő menedzsmentjének egyes pozícióira. Tehát a frissen kinevezett elnökséget visszahívta volna, a helyükbe pedig egy általa kiválasztott menedzsment lépett volna.

Mikor írták ki a pályázatot és hogyan folyt?

A város weboldalán is megjelent, a polgármester március 28-án írta ki. Három menedzseri funkcióra szólt, pontosan be nem határolható munkakörre. Jogi, közgazdasági vagy idegenforgalmi egyetemi végzettség, illetve gazdasági társaságok vezetésében szerzett tízéves gyakorlat jelentette a szakmai követelményt. Én magam is jelentkeztem a pályázatra, nem tápláltam hiú ábrándokat, csak kíváncsi voltam a lefolyására. Hájos Zoltán és az alpolgármester várták az irodájában az érdeklődőket, mindketten feltettek egy-egy kérdést. Megfelelő tapasztalattal rendelkezem humán erőforrás kiválasztása terén, és szerintem valamiféle mágusnak kell lenni ahhoz, hogy az illető meg tudja állapítani egy kérdésből, hogy egy adott jelölt alkalmas-e, vagy sem. A legkülönösebb, hogy alig nevezték ki az új elnökséget, pályázatot írt ki rá, annak ellenére, hogy a jelölteket nem a polgármesternek, hanem a képviselő-testületnek kell jóváhagynia. A polgármester csak a jóváhagyott jelölteket nevezheti ki.

Térjünk vissza a Thermalpark hitel- és kivitelezői szerződéséhez. Amellett, hogy Keszegh Pál nem tájékoztatta időben az elnökséget róla, milyen további probléma merült fel ennek kapcsán?

Az elnök, illetve az alelnök a hitelszerződés és a kivitelezői szerződés aláírására kapott felhatalmazást. Emellett viszont kaptunk egy, a szerződéssel egy napon aláírt kiegészítést, mégpedig 131 ezer euróról, két soros indoklással, úgymond előre nem látható munkákra. Ez nonszensz. Megjegyzem, 2,1 millió euró körüli összeggel a legalacsonyabb árat kínáló cég nyerte a pályázatot, és a kivitelezés közben teljesen természetes, hogy előre nem látható költségek merülhetnek fel, viszont azok szerződéses rendezése, majd kifizetése a felmerülésükkor válik indokolttá. Nem pedig előre kell szerződésbe foglalni, ugyanis minden rosszindulat nélkül a kivitelező ezt az összeget a jövőben mindenképpen kimeríthetné előre nem látható költségek címén. Erre kért magyarázatot az elnökség három tagja Keszegh Páltól, aki a kiegészítést a bank kérésével indokolta. Ugyanis a jóváhagyott hitelkeret magasabb volt, mint a versenytárgyalásnak köszönhetően kínált ár, a bank pedig azt kérte, hogy amennyiben a fürdő a fennmaradó keretet is meríteni szeretné, akkor azt a szerződéssel kell oldani. Ezt nem fogadtuk el magyarázatként, és az elnökség három tagja megszavazta, hogy az említett kiegészítést mondjuk fel. Egyúttal megbíztuk az elnököt, hogy tárgyaljon a bankkal arról, hogy a különbözetet egy későbbi fázisban meríti majd a fürdő, olyan indokból, hogy a pályázattal sikerült pénzt spórolni.

A legutóbbi soros plénumon éles vitát folytatott Hájos Zoltánnal a CD Consult Kft. által a fürdőnél végzett auditról. Ennek mi volt a tárgya?

2009-ben a polgármester rendelt meg egy gazdasági és marketing auditot a THERMALPARK DS Rt.-nél. A szerződés alapján a kivitelező feltérképezi a vizsgált cég állapotát jogi, pénzügyi és adózási szempontból. Erről pedig két jelentést kellett volna leadniuk. A polgármester olvasatában ez annyit jelentett, hogy ez egy exkluzív audit, amely kifejezetten a Thermalpark közgyűlésének szól, amelyet ugye a város nevében egy személyben ő képvisel. Én azonban ezt nem látom a szerződésben. A kontraktus alapján 20 ezer euró+ÁFA-t kellett kifizetni a kivitelező CD Consult Kft.-nek előlegként, annak teljesítésekor, tehát a jelentések leadását követően pedig további 29 800 euró+ÁFA-t. Miután a cég benyújtotta a végső számlát, amely valójában azt jelentette, hogy teljesítették a szerződést, levélben kértük őket, hogy adják le az auditról szóló jelentés két példányát, ugyanis az elnökség azt nem kapta meg. A szerződést Andrássy Ferenc és Gőgh Tamás elnökségi tagok, mint a vállalat akkori statutáris képviselői írták alá. A cég levélben úgy válaszolt, hogy ők a teljesítést már leadták a polgármesternek. Miután az elnökség nem kapta meg a jelentést, egy tavaly augusztusi döntés alapján felmondták a szerződést a CD Consulttal, valamint kérték vissza az előleget. Egészen idén áprilisig nem történt előrelépés, akkor viszont Keszegh Pál és Andrássy Ferenc jóváhagyásával kb. 11 ezer eurót utaltak át a cégnek. Ez egészen véletlenül derült ki, mikor telefonon beszéltünk az elnökségi ülésen a cég könyvelőjével. Megkérdeztem, hogy miért fizet ki a cég ekkora összeget egy olyan Kft.-nek, amellyel szerződést bontottunk. Keszegh először úgy válaszolt, hogy az elnök és az alelnök nem köteles tájékoztatni minden egyes utalásról az elnökség többi tagját. Az elnökség alapszabálya szerint viszont minden 10 ezer euró feletti pénzügyi operációt az elnökségén kívül jóvá kell hagynia a cég felügyelő bizottságának is. Keszegh ezután arra hivatkozott, hogy ő látta a teljesítést a polgármesternél. Hozzátette, hogy konzultált jogászokkal, akik azt mondták, hogy ha a fürdő nem fizet, és a CD Consult perre viszi az ügyet, akkor a fürdő veszteni fog. Ezt sem tudom elfogadni válasznak, mert nem volt a kezünkben semmilyen hivatalos jogászi álláspont, amely alapján az elnökség eldönthetné, hogyan lépjen.

Tehát csak a polgármester látta az auditról szóló jelentést…

A polgármester, és állítólag a mostani és egy korábbi alpolgármester. De kérdem én, ők mennyivel kompetensebbek a Fürdő igazgatótanácsánál, amelynek tagjai az auditról szóló szerződést aláírták. Emellett ő egy példányt vett át, de a szerződés alapján kettőt kell leadni. Keszegh Pál is aláírta a CD Consulttal kötött szerződés felbontásáról szóló határozatot, majd később mégis átutalt közel 11 ezer eurót, és ez szerinte és Hájos Zoltán szerint is rendjén van. Olyan dologért fizettünk, amiről nem tudjuk, hogy létezik-e.

A Híd képviselői a júniusi rendes plénumot megelőzően három alkalommal is összehívták a képviselő-testület soron kívüli ülését, amelynek egyik témája éppen a polgármester Thermalparkot is érintő jogköreinek szűkítéséről szóló javaslat újratárgyalása lett volna, amelyet pedig az első körben részben az Ön támogatásának köszönhetően fogadtak el. Az MKP-frakció viszont Önnel együtt nem vett részt. Ön miért nem?

Hájos Zoltán ötlete volt, hogy az MKP-frakció ne vegyen részt a soron kívüli plénumon. Én akkor annyit mondtam, hogy rendben, várjuk meg a rendes plénumot, mivel arra kaptam ígéretet, hogy a CD Consult, illetve fürdő rekonstrukciójának kivitelezőjével kötött szerződés-kiegészítés ügye ki lesznek vizsgálva. Az elnökség fel is mondta a kiegészítést, a másik ügyben viszont a felügyelő bizottság nem tudott állást foglalni a kért dokumentumok hiányában, és a közgyűlés nevében Hájos Zoltán sem tett semmit. Az ígéret tudatában maradtam távol én is a soron kívüli ülésektől, ám mivel nem történt előrelépés, ezért bátorkodtam ezt ilyen módon a polgármesternek szegezni, amit ő személyes támadásnak tekintett.

Mi történt a június végi plénum után?

A plénum után két nappal, csütörtök reggel volt a városházán egy szűk frakció-találkozón. Ifj. Hulkó Gábor kezdeményezte, rajta kívül Hájos Zoltán, Keszegh Pál, Andrássy Ferenc, Hodossy Szabolcs és én vettünk részt rajta. A polgármester az elején arról beszélt, hogy milyen következményei lehetnek országos szinten a pártban, hogy én, mint MKP-s képviselő nekirontottam a plénumon egy MKP-s polgármesternek. Erre én úgy reagáltam, hogy nem hiszem, hogy a fürdő, vagy a város, vagy a párt érdeke a CD Consult ügye, hanem a… És amikor befejeztem volna ezt a mondatot, Hájos Zoltán alpári módon reagált, azt mondta, „na mondd ki, odamegyek hozzád, és leb***ok egyet”. Ezt kikértem magamnak, megkértem őt, hogy moderálja magát, és próbáljon meg polgármesterhez méltóan viselkedni, mert nem a kürti kocsmában vagyunk. Rajtunk kívül négyen is tanúi voltak mindennek. A polgármester nem tudott reagálni, pár perccel később távozott azzal, hogy sietnie kell Pozsonyba. Korábban is volt már rá példa, hogy úgymond kihívott az épület elé, hogy rendezzük már ezt le, mint Zoltán a Zoltánnal.

Mit szól mindehhez a frakció többi tagja?

Elmondtam a frakción is, hogy ha bizonyos személyek engem képletesen azért ütlegelnek, amiért elmondom a véleményemet, akkor odatartom az arcom másik felét is. A többiek nem szóltak hozzá a parázs vitákhoz, de elmondhatom, hogy voltak, akik eljöttek a frakció után is, és annyit mondtak, hogy örülnek, hogy valaki ezt felvállalta, és egyenes módon kimondta. Emberileg ez jólesett. Úgy gondolom, néhány hangadó személyeskedő megjegyzése és engem bűnbakként való beállítása nem minősíti az egész frakciót.

Keszegh Pállal még egy vitája volt egy költségvetési módosítás kapcsán…

A legutolsó plénum előtti frakcióülésünkön megkérdeztem Keszegh Páltól, hogy miért nem hozta az ülésre azt a költségvetés-módosítási javaslatot, amelynek én voltam a kezdeményezője. Ez a javaslat tartalmazta volna, milyen módon „kárpótolja” a város a fürdőt a hűségkártya lakosoknak nyújtott kedvezményes belépői okán keletkező bevételkiesésért. Megjegyezném, hogy természetesen támogatom a kedvezményt, a javaslatom szerint a több tízezer euróban mérhető bevételkiesés 40%-át fizetné ki a város a fürdőnek egy másik tételből. Az első körben, néhány hónappal ezelőtt az idegenforgalmi bizottság ezt jóváhagyta, akkor viszont a polgármester érvelése szerint amiatt nem került a plénum elé, mert a városi tanács későn kapta kézhez a javaslatot. Ezt elfogadtam, a következő plénum előtt viszont az idegenforgalmi mellett a pénzügyi bizottság is egyhangúan jóváhagyta azt (összesen 12 képviselő), megbízva Keszegh Pált, hogy a javaslatot terjessze be a plénumon. Ennek ellenére ezt nem tette meg, holott ezt ő maga is megszavazta. A frakcióülésen azzal érvelt, hogy nem volt rá ideje.

A plénumon azt is említette indokként, hogy nem kapta meg írásban a javaslatot.

Így van, ha viszont erre hivatkozik, akkor melyik vet fel komolyabb kételyeket: hogy nem kapta meg, nem is tiltakozott, de megszavazta a bizottsági ülésen, tehát nem tudta, mire szavaz, vagy pedig világos volt számára mit támogat, de valami oknál fogva mégsem teljesítette. Ez szintén őt minősíti. Ha nekem nincs időm arra, hogy felelősségteljesen elvégezzem a feladataim, akkor közlöm, hogy kénytelen vagyok visszalépni abból a pozícióból. Ez lenne egy korrekt hozzáállás.

Felmerült az etikai bizottság is a magatartása kapcsán…

A plénumot megelőzően jeleztem a frakció ülésén, hogy nem tudom támogatni a költségvetés módosítását, mivel a fent említett javaslat nem került bele, Keszegh Pál mulasztása miatt. Jeleztem, hogy tartózkodni fogok, és eszerint is cselekedtem a plénumon. A plénum felénél odajött hozzám Bugár György (MKP-képviselő), és közölte velem, hogy még aznap feljelent az etikai bizottságnál. Úgy tudom, végül ez nem történt meg. Egyébként abszurd maga a felvetés is, ugyanis előre jeleztem, hogy tartózkodni fogok, mivel négy hónap múltán sem került be a javaslat.

Mi a véleménye a VMK előtti tér körüli mulasztásokkal kapcsolatban?

Mivel a kivitelezővel a jelek szerint április végén írták alá a szerződést, viszont az építkezési terület már tavaly augusztusban át lett adva neki, így a cég kilenc hónapig dolgozott a város közepén. Ez távolról sincs rendben. A minisztérium az azóta elvégzett munkákért járó pénzt nem fogja kifizetni. De akkor ki fogja? Kíváncsian várom, hogy ebből a polgármester milyen személyes felelősséget fog levonni. Ugyanis lehet mondani, hogy ez és ez az osztályvezető a hibás, ám végső soron a polgármester felel mindezért. Április végén írták alá a kivitelezői szerződést, a polgármester viszont még az ezt megelőző plénumon nyilvánosan kijelentette, hogy a térkő jelenti a problémát, amiatt nem halad az építkezés.

Az lenne helyénvaló, ha minden képviselő felemelné a hangját, amennyiben mulasztást vagy hibát észlel…

Én nem várom el senkitől, hogy felálljon, és belőle is céltábla legyen, másrészt én magam sem készülök mártírszerepre. Azt szeretném, ha ezeket a dolgokat tisztába tennék. Nem vezérel személyes érdek, sem személyes ellentét vagy bosszú. Úgy gondolom, hogy e cselekedetek miatt az etikai bizottságnak sincs miért elmarasztalnia. Ha mégis, akkor az bennem is felvet bizonyos kérdéseket. Az említett hatfős találkozón egyébként ifj. Hulkó Gábor jegyezte meg, hogy nem azt kell megkövezni, aki a rossz híreket hozza, hanem azt, aki azokat okozza. Tehát hadd ne én legyek a rossz, amiért rávilágítottam a problémákra.

Hájos Zoltán reakciója

A Paraméter az érintettség okán felkínálta a reagálás lehetőségét dunaszerdahely polgármesterének, Hájos Zoltánnak is, aki az alábbi szöveget küldte el a szerkesztőségbe:

„Bugár Zoltán MKP-s városi képviselő úr a Parameteren megjelent nyilatkozata, sértődöttségéből ered.

Bugár úr állításaival kapcsolatban nem kívánok nyilatkozni, mert ami az MKP-s ügyeket illeti, azokat a párt érvényes belső szabályzata alapján kell megoldani, amelyek pedig a THERMALPARK DS Rt. ügyeivel kapcsolatosak, azok a részvénytársaság alapszabálya alapján lesznek megoldva. Ezekkel kapcsolatos döntésekről a nyilvanosság időben tájékoztatva lesz.“

Szilvási Tibor - Paraméter