Ravasz József: Óriási terhet vett le a vállamról a város

2011. július 18. - 12:19 | Régió
DUNASZERDAHELY – Júliustól közvetlenül a városnak fizetik a Karcsai úti szociális lakások lakói a bérleti, illetve a vízdíjat. Azelőtt a Ravasz József által vezetett Romológiai Kutatóintézet szerepelt közvetítőként, de nagy tartozások halmozódtak fel.

A szerződés módosításának indoklásában szerepel, hogy a lakások kezelőjének nincs pontos nyilvántartása arról, kik is azok, akik nem fizetnek. Továbbá megjegyezték, hogy hatalmas tartozások halmozódtak fel, amelyeket a kezelő nem tud behajtani, a Nyugat-Szlovákiai Vízművek pedig a mintegy 20 ezer eurós tartozás okán azzal fenyegetett, hogy leszereli a közös vízórát. Végül az is problémát okozott, hogy a kezelő nem alakított ki egy külön alapot, amelyből a helyi javításokat és karbantartást fedezné.

A szerződés módosításáról szóló határozatot a júniusi képviselő-testületi ülésen fogadták el. Lehetőségként felmerült az is, hogy felmondanák a szerződést az intézettel, ám végül azt az alternatívát fogadták el, hogy a bérleti, víz- és szennyvízdíjat egyenesen a városi hivatalnak fizessék a lakók. Ravasz Marián (Híd) javaslatára egyszersmind elfogadták azt is, hogy hosszabb távon a város megpróbál további potenciális partnereket felkutatni a Karcsai úti lakások kezelésére. 

Hájos Zoltán polgármester a napokban úgy nyilatkozott a Paraméternek, hogy az eredeti szerződés függelékeként kötik meg a módosítást. "A városi hivatal fogja beszedni a bérlőktől a díjakat, amelyből a víz- és csatornadíjat a Romológiai Intézet számláinak kifizetésére átutalja a vízműveknek" - fogalmazott a polgármester. Hozzátette, a hivatal továbbá felméri, mely lakók fizetnek rendszeresen, is kik azok, akiktől azt be kell hajtani.

Megkérdeztük Ravasz Józsefet, az intézet vezetőjét is, aki szerint óriási terhet vett le a válláról a város ezzel a módosítással. "Átgondolatlan az eredeti szerződés, egy szükségállapot eredményezte, amikor Hulkó Gábort nevezték ki ideiglenesen polgármesternek. Azelőtt ugyanis nem fordult elő, hogy státuszt kapjon egy polgári társulásként működő intézet" - jegyezte meg Ravasz. Aláhúzta, ezután nagyobb hangsúlyt tud majd fektetni a telepen a szakterületét képező szociális munkára, tanácsadásra, megelőzésre. "Nem arról van szó, hogy emiatt ki jár jól, vagy ki jár rosszul, vagy ki akarja a másikat megrövidíteni" - véleményezte a történést az igazgató.

A módosítás értelmében a Romológiai Intézet a továbbiakban a bérleti díjak 70%-a helyett 35%-ot kap majd honoráriumként, a telepen végzett munkáért.

-para-